Inter: ez egy egészen más milánói kínai tészta

Vágólapra másolva!
2017.07.19. 08:37
null
Borja Valero a Fiorentinától érkezett az Interhez
Tart a fesztiválok dandárja, végre felértékelődik a tanári pálya, kezdődik a gyümölcsvita a lekvár- és a pálinkalobbi között, legszívesebben elutaznánk last minute-be, túl vagyunk minden idők legjobb alapozásán, és mint a bolond, dolgozunk, hogy majd kicsit pihenhessünk – azaz idén is elérkeztünk a nyári átigazolási idényhez. Szokásunk szerint az angolokkal kezdtük heti transzferkörsétánkat, és az olaszokkal folytatjuk.

Bizony, elmúltak már a bajnoki címet és Bajnokok Ligája-aranyat termő idők az INTERNAZIONALE együttesénél, amin nem segít egyelőre a kínai Suning cégcsoport és az indonéz klubelnök, Erick Thohir pénze sem.

„Feltett szándékunk, hogy visszaemeljük az Intert a világ labdarúgásának csúcsára” – dörögte a hatalomátvétel (immár a klub részvényeinek közel hetven százaléka az övé) csúcspontjaként a Suning elnöke, Csang Csin-tung.

Nézzük, hogyan áll az emelési hadművelet!

Amíg a szintén kínai matériából gyarapodó AC Milannál új csodacsapat épül – Lucas Biglia borítékolható megszerzése előtt tényleg csodával határos módon csatlakozott korunk egyik legjobb középhátvédje, Leonardo Bonucci is –, addig az Internél az eddigi érkezők névsora kimerül a Borja Valero, Milan Skriniar, Daniele Padelli hármasban.

Pedig máskor a nyár derekára már le is cserélte a fél keretet az Inter, és nem filléres alapon: 2015-ben Geoffrey Kondogbia, Ivan Perisic, Jonathan Biabiany, Xherdan Shaqiri, Jeison Murillo, Miranda, Felipe Melo, Davide Santon, Sztevan Jovetics, Adem Ljajics, Martín Montoya és Alex Telles jött, majd a télen Éder is, míg tavaly Joao Mário, Gabriel Barbosa, Antonio Candreva, Cristian Ansaldi, Éver Banega, Gianluca Caprari és Roberto Gagliardini volt a nyári fogás, azaz a helyzet így sem reménytelen éppen.

De nem is ad okot féktelen optimizmusra: az elmúlt idényben a Serie A-ban a hetedik helyen végzett a csapat, azaz lemaradt az európai kupaszereplésről, közben az Európa-ligában szégyenszemre a csoportjában ragadt, az Olasz Kupában pedig a negyeddöntőben megálljt parancsolt neki a Lazio.

Nem is csoda, hogy Stefano Pioli, majd Stefano Vecchi után új edzője lett a csapatnak: Luciano Spalletti évi négymillió eurós fizetésért vállalkozik a lehetetlen küldetésre, egyébként szintén az AS Romától érkezett az új transzferguru, a minden hájjal megkent Walter Sabatini.

Ők azonnal megkezdték a renoválást: a csatár Caprari, a védő Juan Jesus, Federico Dimarco, Senna Miangue, Fabio Eguelfi, Caner Erkin, Bright Gyamfi és Marco Andreolli, a magát a Serie A-ban pocsék teljesítményekkel is ronggyá kereső szűrő, Felipe Melo, a középpályás Szafir Taider és a cserekapus Juan Pablo Carrizo is távozott.

Mint láthattuk, nem kapott éppen haslövést az alapcsapat, még akkor sem, ha a hatalmas reményekkel várt Banega visszatért a La Ligába, és nem hosszabbították meg a 35 éves támadó, Rodrigo Palacio szerződését, valamint megtért kölcsönből Kínába a Suning által átmenetileg idehozott ausztrál középső védő, Trent Sainsbury.

TÍZ ÉVE MÁR…

…hogy egy igazán jó nevű játékost igazolt az Inter: Pelé kétmillió eurót ért meg az olaszoknak. Az akkor húszéves játékos a Vitória Guimaraestől érkezett (korábban hatalmas hercehurca után hagyta ott a Salgueirost a Benficáért), de csak egy évet töltött el Milánóban, mert noha 22 mérkőzésen pályára lépett a csapatban és szerzett pár kanadai pontot is, egy év múlva eltranszferálták: az FC Porto hatmillió eurót adott érte, egészen pontosan ennyiért számolták be őt Ricardo Quaresma árába. Itt alaposan megbicsaklott Pelé (Vítor Hugo Gomes Passos) pályája, mert csupán elvétve fért be a portói csapatba. Kölcsönadták a Portsmouthnak, majd a Real Valladolidnak, aztán kalandozott egyet Délnyugat-Európában, hogy ennek csúcsán az Olympiakoszban bukjon meg. A nyáron már a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta engedte el, míg pár hete munkanélküli a 29 esztendős, három országban (Olaszország, Portugália, Görögország) is bajnoki címet és nemzeti kupát is nyerő játékos.

Mivel olasz csapatról beszélünk, egy autóbusznyi játékos visszaérkezett kölcsönből, de közülük csupán a már végleg az örök tehetség kategóriában ragadt bekk, Andrea Ranocchia és a montenegrói támadó, Sztevan Jovetics számít jó futballistának – no és Caprari, akit csak tavaly vettek a Pescarától, ám most eladták a Sampdoriának, a Skriniar-ügy farvizén.

DÉJA VU? Ivan Perisic fent, nagyon jobbra; Ashley Cole lent, nagyon balra.



De sok virágvasárnapja e kettősnek sem lesz Milánóban: Ranocchiát eladnák a West Bromwichnak vagy a Genoának, esetleg beszámítanák hét-tízmillió euró értékben a Fiorentinának az uruguayi középső középpályás, Matías Vecino árába (tizenötmillió euró készpénz mellett); a csatár meg könnyen az Olympique Marseille-ben, az AS Romában vagy a Sampdoriában köthet ki a Sevilla helyett.

Vecino egyébként már Spalletti-célpont volt Rómában is, augusztus 10-ig 25 millió euró a kivásárlási ára, és szól egy másik érv is a megvásárlása mellett, erről azonban majd később.

A középpálya tengelyébe természetesen a római Radja Nainggolan volt az első számú kiszemelt, de ő marad az Örök Városban, ellenben a Suning kész letenni az asztalra ötvenmillió eurót a Bayern Münchennek Arturo Vidal játékjogáért.

Az már más kérdés, hogy ezt elfogadják-e a bajorok (szerintünk nem), ellenben remek alternatíva Grzegorz Krychowiak, akinek kifelé áll a rúdja a PSG-ből – érte elég soványnak tűnik az olasz sajtó által tudni vélt 18 millió eurós ajánlat.

A védelem acélosítására a meglepetés-kiszemelt a gijóni Jorge Meré, a banfieldi Emanuel Cecchini, a Nice balbekkje, Dalbert és a genki Omar Colley; a középpályára az Atlético Madrid 19 éves játékosa, José Relucio, a csatársorba pedig a brazil Luan, akiért a Sampdoria már ajánlott is tizenkétmillió eurót, ám a Gremio minimum huszonötöt akar – és bátran srófolhatja feljebb a vételárat, mivel a PSG és a Liverpool is alkuszik a játékosra.

HÚSZ ÉVE MÁR…

…hogy hatalmas mosollyal az arcán megérkezett Milánóba az új Enzo Francescoli, az 1976-os születésű „Kínai”, azaz Álvaro Recoba. Az Inter 1997-ben 17 millió eurónak megfelelő összeget fizetett érte a Nacionalnak, ám a biztató kezdés után az uruguayi csatár, karmester, középső és bal oldali középpályás tartósan nem tudott magas színvonalon teljesíteni. Főképp a sérülékenysége miatt, pedig csak a vak nem látta a futballját elnézve, hogy korszakos klasszisnak kellene lennie. De nem lett az, csupán egy időben a világ egyik legjobban fizetett labdarúgója a maga ötmillió eurós bérével. Két kölcsönjáték (Venezia, Torino) után elvitte 2008-ban a Panioniosz, majd hazatért, hogy a Danubio kiszolgálását követően a Nacionaltól retiráljon, 2015-ben. Recoba a kinézetével tökéletesen passzolna a mai, kínai Milanba, talán sportigazgatóként visszatér még az Interhez.

Kell is a középpályára az erősítés, hiszen Gary Medel közel áll a Valenciához, de vinné a mexikói Tigres, valamint a Boca Juniors és a Trabzonspor is. Kiszemelt ide Alfred Duncan, akit 12 millió euróért elengedne a sztárkeltető Sassuolo, mert feleennyiért vette, maga a futballista már rá is bólintott az évi másfél millió eurós fizetési ajánlatra – egyébként jó tízmillióval kevesebbért adták el az Inter-vezetők Duncant annak idején a Sampdoriának…

Tízmilliót ajánlott a milánói gárda az Udinese bal- és középső védőjéért, a brazil Samirért, a B-terv az uruguayi Mauricio Lemos a Las Palmasból, a C pedig az argentin Emanuel Mammana a Lyonból, ha bírja még valaki követni az eseményeket.

Ez viszont nagyon egyszerű: logikus lenne visszahívni Madridból Mateo Kovacicot, aki ugyan megbízhatóan teljesít a Realban, csak éppen világklasszisok és világklasszis-ígéretek közé kellene beférnie.

Utóbbi kitétel igaz a szakértők szerint a Lazio támadójára, Keita Baldére is, akiért az Inter első felindulásból 22 millió eurót kínált már, hárommilliós bónusszal megöntözve – a 22 éves szenegáli támadó mindenes az elmúlt idényben 16 gólt lőtt, és adott még öt gólpasszt is. Minden bizonnyal elkel a nyáron, és akkor vakarhatják a fejüket az FC Barcelonánál, ahonnan Keita háromszázezer euróért érkezett pár éve a Lazióhoz.

Keita a bal oldalon érzi magát a legjobban (így lehet igazán csak értékelni a 16 rúgott gólt), és azért is vetődött fel a neve Milánóban, mert a Manchester United már készíti elő a terepet Ivan Perisicnek, akiért egy olasz lap szerint 53 millió eurót adna.

Vagy éppen Anthony Martialt, húszmillió euróba csomagolva, esetleg Martial helyett a Matteo Darmian, Chris Smalling kettőst adva…

Lenne így pénze még az Internek a schalkés Leon Goretzkára, azaz volna végre ki köré építeni a csapatot, bár a csapatépítés és az Inter kapcsolata olyan „Déva váras” mostanában: amit raknak idén, azt elpocsékolják jövőre, Marcelo Brozovicot például elviheti az Arsenal, az Everton vagy a Suning hazai gyári csapata, Samir Handanovic körül a Napoli legyeskedik, a csodagyerek Gabriel Barbosát meg kölcsönkérte a VfB Stuttgart, az FC Porto és a Las Palmas, illetve venné a West Ham United.

De a legjobb példa az interes gazdálkodásra maga a nagy Bonucci, akit 2009-ben kótyavetyélt el a klub a Genoának egy hét játékost érintő őrült cserebere keretében, kemény hárommillió euró értékben.

Eladósorba került a szürke eminenciás Nagatomo Juto is, legalábbis ebben reménykedik a Bayer Leverkusen, Édert hívja vissza a Sampdoria, Davide Santont Angliába csábítja vissza a Crystal Palace, míg Jeison Murillo ügynökével tárgyal a Zenit.

A milliárdosok első idénybeli költése (Forrás: MARCA)
A milliárdosok első idénybeli költése (Forrás: MARCA)

Vidalhoz hasonlóan az Inter nem képes egyelőre elcsippenteni egy Alexis Sánchez, Toni Kroos vagy Ángel Di María kaliberű játékost, egy olasz médium szerint azonban Sabatini felajánlott a PSG-nek 50 millió eurót és egy darab Joao Máriót, s a hír azzal folytatódik, hogy sokkal olcsóbb lenne Andrés Iniesta megszerzése, mert az kijönne húszmillióból.

Itt járunk, maradhat?
Itt járunk, maradhat?

Nem is mertük tovább olvasni, a reklám után minden bizonnyal kiderült volna, hogy a nagy Ronaldóról már szívják a zsírt, mert visszatér, a kis Ronaldo meg aláír az Interhez, Lionel Messivel együtt, cserébe megkapják a helyi NAV elnöki székét, no és szabad bejárást az Olasz Nemzeti Bank páncéltermébe.

Igaz, korábban felvetődött, hogy a Barcelona meg elvinné az Intertől (és a Valencia orra elől) Geoffrey Kondogbiát, minden bizonnyal azért, hogy megadja a végső döfést a tiki-takának.

Inkább hihető a L'Équipe azon értesülése, hogy Párizsban találkozott Sabatini és ottani kollégája, Antero Henrique, a megbeszélés célja pedig a fiatal védő, Presnel Kimpembe sorsa volt, akire amúgy a Liverpool és a Barcelona is vevő lenne.

A nyár nagy transzferszagája a Serie A-ban egyértelműen Patrik Schické: a cseh legényke tizenegy góllal és öt assziszttal zárta első olaszországi idényét a Sampban, ami ez elég ahhoz, hogy ölre menjen érte az Inter, az AS Roma és a Juventus. Utóbbi helyen átesett az orvosi vizsgálatokon is, és éppen ezért nem írták alá a harmincmillió eurós szerződést, mert a torinói doktorok szerint anomáliák adódtak Schick szívműködésében.

Csak a teljesség kedvéért soroljuk még fel, kiket hozott kapcsolatba az Interrel a nemzetközi sajtó: Jevhen Konopljanka, Inigo Martínez, Naby Keita, Matija Nasztaszics, Serge Aurier és Érik Lamela.

Egyelőre érkezett egy rutinos kapus, az olasz válogatott keretét is megjáró Daniele Padelli, a 32 éves középpályás, Borja Valero a Fiorentinából, öt és fél millió euróért; továbbá irtózatosnak pénzért, 23 millió euróért a szlovák középső védő, Milan Skriniar a Samptól (az összegből lejön még Gianluca Caprari ára, 12 millió értékben).

A genovaiak tavaly egymillióért vették őt a zsolnai MSK-tól.

Ha hinni lehet Thohir elnöknek, márpedig miért ne lehetne, pánikra nincs okuk az Inter-szurkolóknak: a Suning belépésével megháromszorozódott a klub költségvetése.

Bár az interesek inkább már aratni szeretnének.

Harcban állnak majd a bajnoki címért?
Harcban állnak majd a bajnoki címért?

SERIE A, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2017

ATALANTA
Érkezett: Timothy Castagne (Genk, 6.000.000 euró), Josip Ilicic (Fiorentina, 5.500.000), Etrit Berisha (Lazio, 5.000.000), José Luis Palomino (Ludogorec, 4.000.000), Andreas Cornelius (FC Köbenhavn, 3.500.000), Fabio Eguelfi (Inter, 1.500.000), Matteo Pessina (AC Milan, 1.000.000), Luca Vido (AC Milan, 1.000.000), Robin Gosens (Heracles Almelo, 900.000), Joao Schmidt (Sao Paulo, i.), Nicolas Haas (Luzern, i.)
Kölcsönbe: Riccardo Orsolini (Juventus)
Kölcsönből vissza: Michele Canini (Cremonese), Borisz Radunovics (Avellino), Nadir Minotti (Pistoiese), Kecskés Ákos (Újpest), Prince Gouano (Guimaraes), Gaetano Monachello (Ternana), Emanuele Suagher (Bari), Giuseppe De Luca (Vicenza), Simone Emmanuello (Pro Vercelli), Gianluca Mancini (Perugia), Constantin Nica (Latina), Berat Djimsiti (Avellino), Leonardo Gatto (Ascoli), Mauricio Pinilla (Genoa)
Távozott: Andrea Conti (AC Milan, 25.000.000), Prince Gouano (Amiens, ingyen), Mauricio Pinilla (Genoa), Matteo Contini (szerződése lejárt), Giulio Migliaccio (vissavonult), Abdoulay Konko (szl.)
Kölcsönbe: Franck Kessié (AC Milan, 8.000.000), Alberto Paloschi (SPAL, 2.000.000), Kecskés Ákos (Nieciecza), Berat Djimsiti (Benevento), Bryan Cabezas (Panathinaikosz), Giuseppe De Luca (Virtus Entella)
Kölcsönből vissza: Etrit Berisha (Lazio), Alekszandar Pesics (Toulouse), Alberto Grassi (Napoli), Anthony Mounier (Bologna), Ervin Zukanovic (AS Roma)

BENEVENTO
Érkezett: Gaetano Letizia (Carpi, 1.750.000), Vid Belec (Carpi, 1.750.000), Massimo Coda (Salernitana, 1.700.000), Andrew Gravillon (Inter U19, 1.500.000), Raman Chibsah (Sassuolo, 850.000), Bright Gyamfi (Inter, 280.000), Gianluca Di Chiara (Perugia, 3.000.000), Andrea Costa (Empoli, 1.500.000)
Kölcsönbe: George Puscas (Inter), Lorenzo Venuti (Fiorentina), Berat Djimsiti (Atalanta)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Filippo Falco (Bologna), Raman Chibsah (Sassuolo), Marko Pajac (Cagliari), Alessio Cragno (Cagliari)

BOLOGNA
Érkezett: Szafir Taider (Inter, 4.000.000), Giancarlo González (Palermo, 2.000.000), Sebastien De Maio (Anderlecht, 2.000.000), Filip Helander (Hellas Verona, 2.000.000), Andrea Poli (AC Milan, i.)
Kölcsönből vissza: Filippo Falco (Benevento), Lorenzo Crisetig (Crotone), Anthony Mounier (Atalanta), Nicolo Cherubin (Hellas Verona), Alex Ferrari (Hellas Verona), Vécsei Bálint (Lugano)
Távozott: Uros Radakovics (Sigma Olomouc, i.), Nicolo Cherubin (Hellas Verona)
Kölcsönbe: Luca Rizzo (SPAL), Mariosz Oikonomu (SPAL)
Kölcsönből vissza: Umar Sadiq (AS Roma), Szafir Taider (Inter), Federico Viviani (Hellas Verona), Filip Helander (Hellas Verona)

CAGLIARI
Érkezett: Senna Miangue (Inter, 3.500.000), Paolo Farago (Novara, 2.300.000), Marco Andreolli (Inter, i.), Luca Cigarini (Sampdoria, i.), Andrea Cossu (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Santiago Colombatto (Trapani), Simone Colombi (Carpi), Duje Cop (Sporting Gijón), Marko Pajac (Benevento), Caio Rangel (Criciúma), Luka Krajnc (Frosinone), Marco Fossati (Hellas Verona), Niccolo Giannetti (Spezia), Alessio Cragno (Benevento)
Távozott: Nicola Murru (Sampdoria, 7.000.000), Marco Fossati (Hellas Verona, 300.000), Simone Colombi (Carpi, 275.000), Bruno Alves (Glasgow Rangers, i.), Caio Rangel (Estoril), Roberto Colombo (visszavonult), Davide Di Gennaro (szl.)
Kölcsönből vissza: Panajotisz Tahcidisz (FC Torino), Senna Miangue (Inter), Paolo Farago (Novara), Gabriel (AC Milan)

CHIEVO
Érkezett: Luca Garritano (Cesena, 1.000.000), Alejandro Rodríguez (Cesena, 500.000), Michele Rigione (Cesena, 200.000), Gianluca Gaudino (Bayern München, 50.000), Pawel Jaroszynski (Cracovia Kraków, 400.000)
Kölcsönbe: Manuel Pucciarelli (Empoli)
Kölcsönből vissza: Mattia Bani (Pro Vercelli), Fabio Daprela (Bari), Antonio Floro Flores (Bari), Ivan Provedel (Pro Vercelli), Paul-José Mpoku (Panathinaikosz), Dejan Lazarevic (Karabükspor)
Távozott: Paul-José Mpoku (Standard Liege, 1.800.000), Tomasz Kupisz (Cesena, 700.000), Nicolás Spolli (Genoa, i.), Dejan Lazarevic (szl.), Mariano Izco (szl.), Nicola Bellomo (szl.), Walter Bressan (szl.), Caleb Ekuban (Leeds United)
Kölcsönbe: Ivan Provedel (Empoli)
Kölcsönből vissza: Jonathan de Guzmán (Napoli), Serge Gakpé (Genoa)

CROTONE
Érkezett: Oliver Kragl (Frosinone, 400.000), Davide Faraoni (Udinese, i.), Leandro Cabrera (Real Zaragoza, i.)
Kölcsönből vissza: Ante Budimir (Sampdoria)
Távozott: Pietro De Giorgio (szl.), Claiton (szl.), Dzsamel Meszbah (Lausanne, i.)
Kölcsönből vissza: Gianmarco Ferrari (Sassuolo), Lorenzo Crisetig (Bologna), Leonardo Capezzi (Sampdoria), Marcello Trotta (Sassuolo), Aleandro Rosi (Genoa), Diego Falcinelli (Sassuolo)

FIORENTINA
Érkezett: Vitor Hugo (Palmeiras, 8.000.000), Nikola Milenkovics (Partizan Beograd, 5.100.00), Bruno Gaspar (Guimaraes, 4.000.000), Sebastián Cristóforo (Sevilla, 3.500.000), Carlos Sánchez (Aston Villa, 3.000.000), Maximiliano Olivera (Penarol, 2.500.000), Gaetano Castrovilli (Bari, 1.400.000), Rafik Zekhnini (Odd, 1.500.000)
Kölcsönből vissza: Giuseppe Rossi (Celta Vigo), Steve Beleck (Ümraniyespor), Ante Rebic (Eintracht Frankfurt), Matías Fernández (AC Milan), Kevin Diks (Vitesse), Jaime Báez (Spezia), Andrés Schetino (Sevilla)
Távozott: Josip Ilicic (Atalanta, 5.500.000), Gonzalo Rodríguez (San Lorenzo, i.), Giuseppe Rossi (szl.), Borja Valero (Inter, 5.500.000)
Kölcsönbe: Kevin Diks (Feyenoord), Lorenzo Venuti (Benevento), Gaetano Castrovilli (Cremonese)
Kölcsönből vissza: Carlos Sánchez (Aston Villa), Carlos Salcedo (Deportivo Guadalajara), Sébastien De Maio (Anderlecht), Maximiliano Olivera (Penarol), Cristian Tello (Barcelona), Sebastián Cristóforo (Sevilla)

GENOA
Érkezett: Oscar Hiljemark (Palermo, 2.500.000), Andrej Galabinov (Novara, i.), Mauricio Pinilla (Atalanta), Nicolás Spolli (Chievo Verona, i.)
Kölcsönbe: Ervin Zukanovic (AS Roma), Andrea Bertolacci (AC Milan), Gianluca Lapadula (AC Milan, 2.000.000)
Kölcsönből vissza: Riccardo Fiamozzi (Frosinone), Loick Landre (Pisa), Serge Gakpé (Chievo Verona), Riccardo Improta (Salernitana), Sebastián Gorga (Gimnasia La Plata), Lucas Ocampos (AC Milan), Aleandro Rosi (Crotone), Samir Ujkani (Pisa)
Távozott: Lucas Orbán (Racing Club, i.), Rubinho (szl.), Goran Pandev (szl.), Raffaele Palladino (szl.), Nicolás Burdisso (szl.), Luca Siligardi (Parma, i.), Samir Ujkani (Cremonese)
Kölcsönbe: Manuel Milinkovics (Foggia), Andrea Beghetto (Frosinone), Riccardo Improta (Bari)
Kölcsönből vissza: Mauricio Pinilla (Atalanta), Lucas Ocampos (Olympique Marseille), Oscar Hiljemark (Palermo), Olivier Ntcham (Manchester City), Danilo Cataldi (Lazio)

HELLAS VERONA
Érkezett: Marco Fossati (Cagliari, 300.000), Nicolo Cherubin (Bologna), Alessio Cerci (Atlético Madrid, i.), Antonio Cassano (egyesület nélküli), Bruno Zuculini (Manchester City)
Kölcsönbe: Daniele Verde (AS Roma), Thomas Heurtaux (Udinese)
Kölcsönből vissza: Federico Viviani (Bologna), Alejandro González (Avellino), Filip Helander (Bologna)
Távozott: Filip Helander (Bologna, 2.000.000), Eros Pisano (Bristol City, i.), Alejandro González (szl.)
Kölcsönbe:
Federico Viviani (SPAL)
Kölcsönből vissza: Marco Fossati (Cagliari), Nicolo Cherubin (Bologna), Alex Ferrari (Bologna), Bruno Zuculini (Manchester City), Simone Ganz (Juventus)

INTERNAZIONALE
Érkezett: Milan Skriniar (Sampdoria, 23.000.000), Nicolo Zaniolo (Virtus Entella, 1.800.000), Jens Odgaard (Lyngby, 1.500.000), Daniele Padelli (FC Torino, i.), Borja Valero (Fiorentina, 5.500.000)
Kölcsönből vissza: Samuele Longo (Girona), Szafir Taider (Bologna), Andrea Ranocchia (Hull City), Francesco Bardi (Frosinone), Caner Erkin (Besiktas), Gianluca Caprari (Pescara), Felipe Melo (Palmeiras), Rey Manaj (Pisa), Assane Gnoukouri (Udinese), Juan Jesus (AS Roma), Sztevan Jovetics (Sevilla), Zé Turbo (Marbella), Federico Dimarco (Empoli), Raffaele Di Gennaro (Ternana)
Távozott: Gianluca Caprari (Sampdoria, 12.000.000), Éver Banega (Sevilla, 9.000.000), Juan Jesus (AS Roma, 8.000.000), Federico Dimarco (FC Sion, 4.00.000), Szafir Taider (Bologna, 4.000.000), Senna Miangue (Cagliari, 3.5000.000), Fabio Eguelfi (Atalanta, 1.500.000), Caner Erkin (Besiktas, 750.000), Bright Gyamfi (Benevento, 280.000), Felipe Melo (Palmeiras, i.), Juan Carrizo (Monterrey, i.), Marco Andreolli (Cagliari, i.). Rodrigo Palacio (szl.)
Kölcsönből vissza: Trent Sainsbury (Csiangszu Szuning)
Kölcsönbe: George Puscas (Benevento), Raffaele Di Gennaro (Spezia), Francesco Forte (Spezia)

JUVENTUS
Érkezett: Juan Cuadrado (Chelsea, 20.000.000), Medhi Benatia (Bayern München, 17.000.000), Rodrigo Bentancur (Boca Juniors, 10.500.000)
Kölcsönbe: Douglas Costa (Bayern München, 6.000.000)
Kölcsönből vissza: Kingsley Coman (Bayern München), Alberto Cerri (Pescara), Nicola Leali (Olympiakosz), Mame Thiam (Empoli), Lorenzo Rosseti (Lugano), Eric Lanini (Matera), Carlo Pinsoglio (Latina), Luca Marrone (Waregem), Uaszim Buj (PEC), Alberto Brignoli (Perugia), Francesco Cassata (Ascoli), Riccardo Orsolini (Ascoli), Joel Untersee (Brescia), Filippo Romagna (Brescia), Andrés Tello (Empoli), Simone Ganz (Hellas Verona), Simone Zaza (Valencia), Cristian Pasquato (Krilja Szovjetov), Anasztasziosz Donisz (Nice)
Távozott: Kingsley Coman (Bayern München, 21.000.000), Simone Zaza (Valencia, 16.000.000), Neto (Valencia, 7.000.000), Anasztasziosz Donisz (VfB Stuttgart, 3.000.000), Junesz Bnu Marzuk (Lugano, 400.000), Uaszim Buj (szl.), Paolo De Ceglie (szl.), Dani Alves (PSG, i.), Marcelo Djalo (Lugo, i.), Simone Ganz (Pescara, 1.800.000), Leonardo Bonucci (AC Milan, 42.000.000)
Kölcsönbe: Riccardo Orsolini (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Medhi Benatia (Bayern München), Juan Cuadrado (Chelsea)

LAZIO
Érkezett: Adam Marusics (Oostende, 6.500.000), Simone Palombi (Ternana, 300.000), Lucas Leiva (Liverpool, 5.700.000)
Kölcsönből vissza: Etrit Berisha (Atalanta), Danilo Cataldi (Genoa), Josip Elez (HNK Rijeka), Maurício (Szpartak Moszkva), Joseph Marie Minala (Salernitana), Ricardo Kishna (Lille), Ravel Morrison (Queens Park), Simone Palombi (Ternana), Antonio Rozzi (Lupa Roma)
Távozott: Etrit Berisha (Atalanta, 5.000.000), Josip Elez (HNK Rijeka, 500.000), Simone Palombi (Ternana, 150.000), Lucas Biglia (AC Milan, 17.000.000)

AC MILAN
Érkezett: André Silva (FC Porto, 38.000.000), Andrea Conti (Atalanta, 25.000.000), Hakan Calhanoglu (Bayer Leverkusen, 22.000.000), Ricardo Rodríguez (Wolfsburg, 18.000.000), Mateo Musacchio (Villarreal, 18.000.000), Antonio Donnarumma (Asteras Tripoli, 1.500.000), Lucas Biglia (Lazio, 17.000.000), Leonardo Bonucci (Juventus, 42.000.000)
Kölcsönbe: Franck Kessié (Atalanta, 8.000.000), Fabio Borini (Sunderland)
Kölcsönből vissza: Hasim Masztur (PEC), Rodrigo Ely (Deportivo Alavés), Diego López (Espanyol), Jherson Vergara (Arszenal Tula), Gabriel (Cagliari), José Mauri (Empoli), Juan Mauri (Paganese), Gianmarco Zigoni (SPAL), M’Baye Niang (Watford)
Távozott: Juraj Kucka (Trabzonspor, 5.000.000), Matteo Pessina (Atalanta, 1.000.000), Luca Vido (Atalanta, 1.000.000), Diego López (Espanyol, 1.000.000), Andrea Poli (Bologna, i.), Honda Keiszuke (Pachuca, i.), Nnamdi Oduamadi (szl.), Hasim Masztur (szl.)
Kölcsönbe: Andrea Bertolacci (Genoa), Gianluca Lapadula (Genoa, 2.000.000)
Kölcsönből vissza: Mario Pasalic (Chelsea), Lucas Ocampos (Genoa), Gerard Deulofeu (Everton), Matías Fernández (Fiorentina)

NAPOLI
Érkezett: Nikola Makszimovics (FC Torino, 20.000.000), Marko Rog (Dinamo Zagreb, 13.000.000), Adam Unasz (Girondins Bordeaux, 10.000.000)
Kölcsönbe: Mário Rui (AS Roma, 3.750.000)
Kölcsönből vissza: Duván Zapata (Udinese), Raffaele Maiello (Frosinone), Sebastiano Luperto (Pro Vercelli), Alberto Grassi (Atalanta), Roberto Insigne (Latina), Jonathan de Guzmán (Chievo Verona), Camilo Zúniga (Watford), Jacopo Dezi (Perugia), Nicolao Dumitru (Nottingham Forest)
Távozott: Jonathan de Guzmán (Eintracht Frankfurt, i.), Raffaele Maiello (Frosinone, 1.200.000), Eddy Gnahoré (Palermo, 1.500.000)
Kölcsönbe: Igor Lasicki (Wisla Plock)
Kölcsönből vissza: Marko Rog (Dinamo Zagreb), Nikola Makszimovics (FC Torino)

AS ROMA

Érkezett: Rick Karsdorp (Feyenoord, 14.000.000), Bruno Peres (FC Torino, 12.500.000), Lorenzo Pellegrini (Sassuolo, 10.000.000), Juan Jesus (Inter, 8.000.000), Mário Rui (Empoli, 6.000.000), Héctor Moreno (PSV, 5.700.000), Maxime Gonalons (Olympique Lyon, 5.000.000), Federico Fazio (Tottenham, 3.200.000), Cengiz Ünder (Basaksehir, 13.400.000)
Kölcsönből vissza: Lukasz Skorupski (Empoli), Norbert Gyömbér (Tyerek Groznij), William Vainqueur (Olympique Marseille), Daniele Verde (Avellino), Seydou Doumbia (Basel), Federico Ricci (Sassuolo), Ervin Zukanovic (Atalanta), Ezequiel Ponce (Granada), Umar Sadiq (Bologna), Leandro Castán (Sampdoria), Juan Iturbe (Torino)
Távozott: Mohamed Szalah (Liverpool, 42.000.000), Leandro Paredes (Zenit, 23.000.000), Federico Ricci (Sassuolo, 4.500.000), Francesco Totti (szl.), Antonio Rüdiger (Chelsea, 35.000.000)
Kölcsönbe: Daniele Verde (Hellas Verona), Seydou Doumbia (Sporting CP), Ezequiel Ponce (Lille), Ervin Zukanovic (Genoa), Matteo Ricci (Salernitana), Mário Rui (Napoli, 3.750.000)
Kölcsönből vissza: Juan Jesus (Inter), Thomas Vermaelen (Barcelona), Mário Rui (Empoli), Wojciech Szczesny (Arsenal), Clément Grenier (Olympique Lyon), Federico Fazio (Tottenham), Bruno Peres (FC Torino)

SAMPDORIA
Érkezett: Gianluca Caprari (Inter, 12.000.000), Nicola Murru (Cagliari, 7.000.000), Bruno Fernandes (Udinese, 6.000.000), Dawid Kownacki (Lech Poznan, 4.000.000)
Kölcsönből vissza: David Ivan (Bari), Leandro Castán (Torino), Federico Bonazzoli (Brescia), Jakub Hromada (Viktoria Pilsen), Francesco Fedato (Foggia, i.), Leonardo Capezzi (Crotone), Valerio Verre (Pescara)
Távozott: Milan Skriniar (Inter, 23.000.000), Luis Muriel (Sevilla, 20.000.000), Bruno Fernandes (Sporting CP, 8.500.000), Luca Cigarini (Cagliari, i.), Jakub Hromada (Slavia Praha), Angelo Palombo (visszavonult), Luis Muriel (Sevilla, 20.000.000)
Kölcsönbe:
Ante Budimir (Crotone)
Kölcsönből vissza: Bruno Fernandes (Udinese), Leandro Castán (AS Roma)

SASSUOLO
Érkezett: Federico Ricci (AS Roma, 4.500.000), Davide Frattesi (AS Roma U19, 3.000.000), Riccardo Marchizza (AS Roma U19, 4.500.000)
Kölcsönből vissza: Gianmarco Ferrari (Crotone), Raman Chibsah (Benevento), Karim Laribi (Cesena), Marcello Trotta (Crotone), Diego Falcinelli (Crotone)
Távozott: Lorenzo Pellegrini (AS Roma, 10.000.000), Raman Chibsah (Benevento, 850.000), Karim Laribi (szl.)
Kölcsönből vissza: Alberto Aquilani (Pescara), Federico Ricci (AS Roma)

SPAL 2013
Érkezett:
Kölcsönbe: Felipe (Udinese, 1.000.000), Federico Mattiello (Juventus), Mariosz Oikonomu (Bologna), Alberto Paloschi (Atalanta, 2.000.000), Luca Rizzo (Bologna), Federico Viviani (Hellas Verona), Alfred Gomis (Torino)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Kevin Bonifazi (FC Torino), Gianmarco Zigoni (AC Milan), Alex Meret (Udinese)
Kölcsönbe: Michele Castagnetti (Empoli)

TORINO
Érkezett: Lyanco (FC Sao Paulo, 5.900.000), Vanja Milinkovics-Savics (Lechia Gdansk, 4.200.000), Salvatore Sirigu (PSG, i.), Álex Berenguer (Osasuna, 5.500.000)
Kölcsönből vissza: Bruno Peres (AS Roma), Nikola Makszimovics (Napoli), Gastón Silva (Granada), Panajotisz Tahcidisz (Cagliari), Vittorio Parigini (Bari), Alfred Gomis (Salernitana), Kevin Bonifazi (SPAL), Pontus Jansson (Leeds United)
Távozott: Nikola Makszimovics (Napoli, 20.000.000), Bruno Peres (AS Roma, 12.500.000), Pontus Jansson (Leeds United, 4.100.000), Panajotisz Tahcidisz (Olympiakosz, 700.000), Marco Chiosa (Novara, 500.000), Daniele Padelli (Inter, i.)
Kölcsönbe: Carlao (APOEL Nicosia), Alfred Gomis (SPAL)
Kölcsönből vissza: Leandro Castán (Sampdoria), Juan Iturbe (AS Roma), Joe Hart (Manchester City)

UDINESE
Érkezett: Giuseppe Pezzella (Palermo, 4.500.000), Antonin Barak (Slavia Praha, 3.000.000), Svante Ingelsson (Kalmar, 750.000), Albano Bizzarri (Pescara, i.), Mamadou Coulibaly (Pescara, 2.000.000)
Kölcsönből vissza: Guilherme (Deportivo La Coruna), Gaspar Íniguez (CA Tigre), Yrondu Musavu-King (Toulouse), Panajotisz Kone (Granada), Alex Meret (SPAL), Kevin Lasagna (Carpi), Emanuel Insúa (Racing Club)
Távozott: Bruno Fernandes (Sampdoria, 6.000.000), Guilherme (Deportivo La Coruna, 4.500.000), Felipe (SPAL, 1.000.000), Davide Faraoni (Crotone, i.)
K Lucas Evangelista (Estoril)
Kölcsönből vissza: Thomas Heurtaux (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Assane Gnoukouri (Inter), Sven Kums (Watford), Duván Zapata (Napoli)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

EMPOLI
Érkezett:
Kölcsönbe: Michele Castagnetti (SPAL)
Kölcsönből vissza: Mário Rui (AS Roma), Luca Bittante (Salernitana)
Távozott: Mário Rui (AS Roma, 6.000.000), Uros Csoszics (AEK Athén, 500.000), Massimo Maccarone (szl.), Andrea Costa (Benevento, 1.500.000)

PALERMO
Érkezett: Eddy Gnahoré (Napoli, 1.500.000)
Kölcsönből vissza: Simon Makienok (Preston), Abdelhamid el-Kautari (Bastia), Aljaz Struna (Carpi), Oscar Hiljemark (Genoa)
Távozott: Giuseppe Pezzella (Udinese, 4.500.000), Oscar Hiljemark (Genoa, 2.500.000), Giancarlo González (Bologna, 2.000.000), Simon Makienok (Utrecht), Sinisa Andelkovic (szl.)
Kölcsönből vissza: Sallai Roland (PAFC)

PESCARA
Érkezett: Leonardo Mancuso (Sambenedettese, i.), Simone Ganz (Juventus, 1.800.000)
Kölcsönből vissza: Alberto Aquilani (Sassuolo), Francesco Nicastro (Perugia)
Távozott: Mamadou Coulibaly (Udinese, 2.000.000), Albano Bizzarri (Udinese, i.), Gabriele Aldegani (visszavonult), Simone Pepe (visszavonult), Hugo Campagnaro (szl.), Sulley Muntari (szl.), Alberto Aquilani (szl.), Alberto Gilardino (szl.)
Kölcsönből vissza: Andrés Cubas (Boca Juniors), Gianluca Caprari (Inter), Alberto Cerri (Juventus), Valerio Verre (Sampdoria), Bryan Cristante (Benfica), Jean-Christophe Bahebeck (PSG)

Lezárva kedd délután.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik