Del Piero lehet a Juventus Raúlja?

Vágólapra másolva!
2010.10.29. 13:25
null
Del Piero az új Juve-stadionban is ünnepelne (Fotó: Action Images)
Címkék
Alessandro Del Piero, az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus 35 éves játékosa a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, a visszavonulásra még nem áll készen, a következő idényben vagy a „zebráknál” marad, vagy külföldre igazol – Olaszországban más csapatban nem tudna játszani.

 

A klub legendájának már egy év sincs hátra jelenleg érvényben lévő szerződéséből, és bár már nem túl fiatal, egyelőre nem foglalkoztatja a visszavonulás.

„Természetesen az az álmom, hogy gólt szerzek a Juventus új stadionjában (amely a következő szezonra készül el) – kezdte nyilatkozatát Del Pierro. – Egy biztos, továbbra is játszani szeretnék, vagy a Juventusban, vagy külföldön, más olasz csapat mezét ugyanis nem tudnám viselni.”

„A Juvénél éltem már át néhány elég nehéz időszakot, de mindig boldog voltam itt, és büszke vagyok arra az útra, amelyet megtettem” – folytatta a Juventusnál 1993 óta játszó támadó, aki szinte mindent megnyert pályafutása során.

„Imádtam a River Plate elleni Interkontinentális Kupa-mérkőzésen játszani, csakúgy, mint a világbajnoki elődöntőben, valamint a fináléban pályára lépni, kiváltságos helyzetben vagyok. Hihetetlen érzés volt megnyerni a világbajnokságot, amely el is feledtette a 2000-es Eb-döntőbeli vereséget” – tette hozzá Del Piero, aki kitért a Calciopolira is.

„Dühös voltam, amikor az egész ügy kirobbant, a kialakult helyzet és amiatt, amit elvettek tőlünk, de a dühöt motivációvá alakítottuk – mondta Del Piero, aki miután bevallotta, hogy még nem hagyna fel a játékkal, felvetették neki a válogatottság kérdését is: – Ha Cesare Prandelli hív, készen fogok állni a játékra.”

Mint ismeretes, Raúl az előző szezon végén hagyta el a Real Madridot, amelyben 1994 óta szerepelt, miután már nem számítottak játékára. Ha a Juventus és Del Piero nem tud megállapodni, a spanyol támadó után újabb, klubikonnak számító korszakos legenda hagyhatja el csaknem két évtizedig szolgált egyesületét.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
3 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
3 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik