Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

HA FELCSAPNÁM A KÖZHELYSZÓTÁRT, bizonyára vastag betűvel kiemelve találnám: egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Elcsépelt kifejezés, mégis rámutat a sportfogyasztás lényegére, a kimenetel bizonytalanságára. Ki az esélyes? Mire számíthatunk? Borulhat-e a papírforma? Gyakran kapok ilyen és ehhez hasonló kérdéseket a barátaimtól a meccsek előtt, aztán persze olykor már az első percekben megdől a különböző statisztikákból vagy éppen a keretek erősségéből kiindulva gondosan megalkotott teóriám. De ezért (is) szeretjük annyira a sportot.

Egy-egy találkozóra még mindig könnyebb tippelni, mint az egész idényre, amit a Nemzeti Sport hagyományainak megfelelően minden évad elején megteszünk a kollégákkal. A vízilabda elkötelezettjeként már a felkészülési időszakban járom az uszodákat, követem a játékosmozgást, kikérem a nagyra becsült szakértők véleményét – aztán meg vakarom a fejem, hogy milyen szempontok alapján állítsam fel az erősorrendet. Örök igazság, hogy az edzőmeccsekből a legkevésbé sem érdemes kiindulni, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül a biztató jeleket. Az érkezők és a távozók névsorából is akarva-akaratlanul következtet az ember, de csak az idő dönti el, hogy az új láncszemek miként illeszkednek a gépezetbe.

Az edzők általában óvatosak a rajt előtt, a szurkolók meg optimisták, bizakodók. Különös lélektana van az első négy-öt fordulónak: ha esélyesként botladozik a csapat, túl korán konghat a vészharang, míg a váratlan bravúrok elhamarkodott következtetésekhez vezethetnek. Ilyenkor érezzük úgy, hogy tisztul a kép, kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok – feltéve, ha az előzetes várakozást igazolja a tabella. Idestova egy évtizede történt, de újra meg újra eszembe jut a Leicester futballistáinak Premier League-sikere: a klub szimpatizánsai nyilván végig hittek a csodában, mégis sokan az évad vége előtt pénzre váltották a fogadásuk aktuális értékét.

Na de vissza a medencék világához, mert beindult a pólónagyüzem: a bajnokság elkezdődött, a Magyar Kupa már véget is ért, a nemzetközi porondon egymást érik a selejtezőtornák. Az előző idényben ezüstérmes Vasasnál a fél keret kicserélődött a nyáron, továbbá a szakmai stáb is változott – erre szokták mondani, hogy idő kell az összecsiszolódáshoz. Csakhogy éppen abból volt a legkevesebb, elvégre a csapatépítést elősegítő, úgymond felhozó meccsek helyett nyolc nap alatt négy éles mérkőzés várt az angyalföldiekre. Magyar Kupa-negyeddöntő a Szolnok ellen, Bajnokok Ligája-selejtező Spanyolországban.

A kupapárharc első felvonása előtt arról diskuráltunk az ikonikus Komjádi uszoda még ikonikusabb büféjében, hogy az új lendület kompenzálhatja az összeszokottság hiányát. Vagy nem. Aztán felültünk a lelátóra, megnéztük a találkozót, a Vasas hazai medencében kapott ki hat góllal. Másnap öttel nyert Szolnokon. Kiesett a Magyar Kupából, de a következő hétvégén kettőből két győzelemmel főtáblára jutott a Bajnokok Ligájában. Ékes példája az évad eleji formaingadozásnak: ebben az időszakban néhány nap alatt is nagyot fordulhat a világ a csapatokkal. Persze hosszú távon a stabilitás a célravezető, de egy-egy kiugró eredmény sokat érhet a végelszámolásnál.

A lebonyolítás sajátossága, hogy jégkorongban és vízilabdában már szeptemberben gazdára talált egy-egy trófea. A hokisoknál a Szuperkupa-mérkőzés a magyar és az osztrák bázisú bajnokság nyitánya előtt kapott helyet a versenynaptárban. Az idén az ICEHL-hez csatlakozó, jelentősen megerősödő Ferencváros könnyedén nyert a BJA ellen, ugyanakkor többször is előfordult már, hogy megtréfálták az esélyesebb(nek vélt) csapatot. A vízilabdázóknál az elmúlt években felváltva rendezték az őszi szezon elején és végén a kupadöntőt, ezúttal az előbbi forgatókönyv valósult meg, ami értelemszerűen a felkészülésre is hatással volt.

Ha az időjárás nem is tette lehetővé, hogy a Margitszigeten, a szabad ég alatt játsszanak a csapatok (maradt a jól bevált Komjádi), szerintem jó döntés volt előre hozni a négyes döntőt. A résztvevők közül a BVSC elsősorban tanulhat, míg a három dobogós együttes erőt meríthet a történtekből. Nem véletlen, hogy mindenki mosolygott az éremátadásnál: az évek óta egyeduralkodó FTC sorozatban nyolcadszor győzött, a Honvéd megnehezítette a címvédő dolgát a döntőben, míg a bronzot szerző szolnokiak ismét bizonyították, hogy számolni kell velük. Ahogy állandó szakértőnk, Szabó Zoltán mondta a kupahétvége után, az évad ezen szakaszában remélni sem mertünk ilyen izgalmas és színvonalas mérkőzéseket.

Eközben a hölgyeknél is zajlott az élet: szépen, csendben lett négy főtáblás csapatunk a Bajnokok Ligájában, a Ferencvároshoz és az UVSE-hez a Dunaújváros és az Eger csatlakozott a selejtezőből. Amikor az utazás előtt a hevesieket irányító Biros Pétert kérdeztem a tornáról és az esélyekről, háromszoros olimpiai bajnokunk így felelt: „Olyan ez, mint az ugrás az ismeretlenbe.” Az évad elején különösen nehéz feltérképezni a külföldi vetélytársakat, a helyi kétkapuzásokról, edzőmeccsekről a legritkább esetben készülnek felvételek. Nos, az egri csapat előbb megnézte a spanyol és a görög rivális egymás elleni meccsét, aztán mindkettőt megverte – ez bizony mestermunka volt.

Mintha az idény elején gyakrabban borulna a papírforma, mint az évad későbbi szakaszában. Ami engem illet, általában pólós szemüvegen keresztül figyelem a jelenségeket, de talán érdemes bővíteni a kört, mert más csapatsportágakban is láttunk vaskos meglepetéseket. Az élre kívánkozik a Tatabánya férfi kézilabdázóinak bravúrja: négygólos győzelem a BL-induló Szeged ellen, amely három nappal korábban elkalapálta a PSG-t. A Bányászt irányító Tóth Edmond roppant szimpatikusan mondta lapunknak: nem tett terhet a játékosaira, ezért nem is beszéltek róla, mégis benne volt a levegőben a siker. „Új csapatunk van, tele bizonyítási vággyal” – világított rá az évad eleji bravúrok egyik általános receptjére.

Az élvonalbeli kosárlabda-bajnokságok nyitánya mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ha megtettem volna tétjeimet, a férfiaknál jó esetben két-három meccs győztesét találom el… Az újonc Kaposvár alaposan megdolgoztatta a Szolnokot, az előző idényben visszafogottan teljesítő Szeged legyőzte a bronzérmes paksiakat, de a Kecskemét zalaegerszegi és a Honvéd debreceni sikerére sem számítottam. A nőknél a BEAC kihasználta, hogy a nyáron jelentősen átalakult a Győr kerete – a találkozó után mindkét edző úgy értékelt, hogy klasszikus első fordulós mérkőzést játszottak.

Az érkezők beépítése és a feltérképezhetőség mellett az alapozó időszak eltérő hossza, intenzitása és felépítése is eredményezhet meglepetéseket. A legtöbb kimutatás, elemzés természetesen a labdarúgás világában, nemzetközi vonatkozásban elérhető: általános jelenség, hogy a „kicsik” csak ideig-óráig tudnak kimagaslóan szerepelni, erőn felül teljesíteni. A tapasztalat is azt mutatja, hogy a versenysorozatok végére „kiegyenesedik” a tabella, elvégre a kiegyensúlyozottság sokat nyom a latban, ez így van rendjén.

Tízből kilencszer Dávid sem győzte volna le Góliátot – a bravúrt éppen a ritkasága teszi értékessé.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!