A Milan kikapott a másodosztály újoncától

Vágólapra másolva!
2010.07.25. 20:49
null
Seedorf csak az ellenfelet tapsolhatta meg (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Felkészülési mérkőzésen meglepő vereséget szenvedett az AC Milan labdarúgócsapata, amely a Varese vendége volt. A kiscsapat a Stadio Franco Ossolában rendezett összecsapáson már a szünetben 2–0-ra vezetett, s a találkozó végéig megőrizte előnyét.

Az egy (bő) évvel korábban még a negyedik ligában szereplő Varese a legutóbbi szezonban már a harmadosztályban volt érdekelt. A legutóbbi idény végén azonban még egy lépcsőfokot lépett felfelé, feljutott az olasz másodosztályba.

A klub 25 éve már szerepelt a Serie B-ben, most azonban ismét hatalmas tettet hajtott végre, pedig csak a felkészülési szakaszban járunk. A Varese a Milnat fogadta, és nem kis meglepetésre nyert is 2–0-ra.

A vezetést már a hatodik percben szerezte meg a kiscsapat Daniele Buzzegoli révén, majd az első félóra végén Marco Cellini duplázta meg a hazaiak előnyét. A második félidőben már nem változott az eredmény.

Pedig nem feltétlenül kellett volna vereséget szenvednie a milánóiaknak. Az Abbiati – Oddo, Bonera, Kaladze, Jankulovski – Abate – Ambrosini, Flamini – Seedorf – Pato, Borriello kezdőcsapat azért koránt sem nevezhető gyenge együttesnek. Legalábbis a nevek alapján...

Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt a felkészülési időszakban már találkozott egymással a két csapat. Akkor a Milan 2–0-ra győzött.

A Valencia a szaúdi al-Hilallal játszott felkészülési mérkőzést. A spanyol csapat Jérémy Mathieu góljával a 4. percben szerezte meg a vezetést, a hajrában pedig Roberto Soldado gondoskodott arról, hogy ne csak egyel nyerjen a Valencia.

VARESE–MILAN 2–0
 

 

FELKÉSZÜLÉS 
Varese–Milan 2–0 (Buzzegoli 6., Cellini 30.)
Valencia–al-Hilal 2–0 (Mathieu 4., Soldado 90.)
Legfrissebb hírek

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
15 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
23 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
42 perce

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
48 perce

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
1 órája

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik