Olaszország: a Honvéd helyett az egészségét választotta

2013.11.08. 12:35
Daniele Martinetti, a legutóbb a Serie B-s Varesénél szereplő labdarúgó a tuttomercatoweb.com-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a nyáron őt is megkereste a Budapest Honvéd, de végül nemet mondott a hívásra.

„Épp ma operálták meg a térdemet a Villa Stuartban [római sportklinika – a szerk.]. A legutóbbi szezont a Varesénél fejeztem be, és lejárt a szerződésem, a nyáron sok megkeresésem volt, sok ajánlat a Serie B-ből, és még több a Lega Próból. A végsőkig kivártam, hogy lássam a térdem reakcióit és terhelhetőségét, de elsősorban az egészségemre kellett gondolnom és nem akartam, hogy bárkinek is meg kelljen ezért felelni. A Honvéd is hívott Magyarországról, de szerettem volna, hogy profin, komolyan vegyenek és végigcsinálom a dolgot anélkül, hogy egy klubot terhelnék” – beszélt a sérülése okozta kálváriájáról a 32 éves játékos, aki az elmúlt két szezonban 51 meccsen 8 gólt szerzett a Varesében, és felépülése után készül a profi játék folytatására.

 

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

A Honvéd-drukkerek véleménye: a fejétől bűzlik a hal?

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 08:42

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02