Olasz Kupa: El Shaarawy nélkül is könnyed Milan-továbbjutás

2012.12.13. 22:50
null
Yepes góljával indult be a Milan (Fotó: Reuters, archív)
Az AC Milan hazai pályán 3–0-ra győzött könnyedén a Reggina ellen a labdarúgó Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, így milánóiak a legjobb nyolc között folytathatják.

Az egyértelműen esélyesebbnek vélt milánói csapat újdonsült gólvágója, a mindössze 20 éves Stephan El Shaarawy nélkül kezdett a Reggina ellen, ellenben ott volt Giampaolo Pazzini, Robinho, Bojan Krkic is a pályán. Az első félidő gólnélküli döntetlent hozott, pedig akadt lehetőség mindkét oldalon. Előbb Pazzini hibázott szemben a kapussal, majd a Reggina talált be fejjel a kapuba, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt, majd Mario Yepes veszélyeztetett a Milan részéről szintén egy pontrúgást követően az ellenkező oldalon.

A második játékrészben elején hamar vezetést szerzett a Milan: Urby Emanuelson szögletét követően előbb Robinho kapufára csúsztatta a labdát, majd a holland középpályás, Emanuelson újabb beívelésre Yepes érkezett nagyszerűen a hosszú oldalon, és fejelte a labdát nagy erővel a kapuba, 1–0. Nem sokkal később a csereként beállt M'Baye Niang lépett ki nagyszerű ütemben, azonban a vendégek kapusa hárítani tudott. A folytatásban a hazaiak félgőzzel is többgólosra növelték előnyüket: előbb Niang szerezte meg első találatát a Milan színeiben, majd Pazzini lesgyanús szituációban harmadik helyzetét már gólra váltotta, 3–0.

A mérkőzéssel a negyeddöntő első párosítása is kialakult, a Milan a nyolc között a Juventus ellen folytatja. A nyolcaddöntőből még négy párosítást nem játszottak le, ezeket a mérkőzéseket december 18-19-én rendezik meg.

MILAN–REGGINA 3–0
OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
AC Milan–Reggina 3–0 (0–0)
Gólszerző: Yepes 51., Niang 79., Pazzini 81.
Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 23:21

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 23:18