Roma: Luis Enrique, Villas-Boas cseréről cikkezik az olasz sajtó

2012.05.01. 07:19
Címkék
Sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy Luis Enrique vezetőedző távozik az olasz élvonalbeli Roma labdarúgócsapatától, s a klub ebben az esetben a portugál André Villas-Boast alkalmazza majd.

A váltásról már korábban felröppenő pletyka azt követően erősödött fel, hogy a Roma a hétvégén sem tudott győzni, és bár a Napoli ellen manapság nem szégyen a 2–2, a Bajnokok Ligája-indulás, sőt az Európa-liga-szereplés sem vált biztosabbá általa.már korábban felröppenő pletyka azt követően erősödött fel, hogy a Roma a hétvégén sem tudott győzni, és bár a Napoli ellen manapság nem szégyen a 2–2, a Bajnokok Ligája-indulás, sőt az Európa-liga-szereplés sem vált biztosabbá általa.

Jelenleg a hetedik helyen áll a csapat, és három fordulóval a bajnokság vége előtt négy pont a hátránya 3–6. helyezett vetélytársak mögött.

Luis Enrique az idény végéig nem kíván nyilatkozni a jövőjével kapcsolatban, míg Franco Baldini sportigazgató korábban azt mondta: a tréner mindenképpen megérdemel még egy évet.

A Corriere dello Sport című napilap viszont úgy tudja, a klub felkészült arra az esetre, ha az edző és az egyesület útjai különválnának. Az együttes irányítására Villas-Boas lenne az első számú jelölt: ő tavaly a Portóval Európa-ligát nyert, majd nyáron a Chelsea-hez került, de nyolc hónap után menesztették a gyenge bajnoki szereplés miatt.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
16 perce

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
5 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
6 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
6 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
6 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
7 órája