Cassano: Féltem a haláltól, de már készen állok

2012.04.06. 18:16
null
Cassanót (jobbra) talán hamarosan újra tétmérkőzésen láthajuk örülni (Fotó: Action Images)
Címkék
A Milan labdarúgója, Antonio Cassano megtörte a tavaly őszi szívműtétje óta tartó csendjét, és először nyilatkozott a visszatéréséről. Az olasz válogatott támadó már a szombati Fiorentina elleni bajnokin pályára lépne.

 

Cassano visszatért. Öt és fél hónappal a legutóbbi mérkőzése után készen áll rá, hogy mindenkit meglepjen, akár már a szombati Fiorentina elleni mérkőzésen.

Ahogy arról korábban írtunk, a 29 éves csatár a héten újra edzésbe állt, és teljes értékű munkát végez az első csapatnál. Több egymás közötti meccsen is játszott, amelyeken két gólt is szerzett.

„Azt hittem, hogy meghalok, de felépültem. Aztán azt gondoltam, hogy vége a pályafutásomnak, ám most készen állok, hogy újra pályára lépjek"– nyilatkozta a Studio Sportnak Cassano.

„Nagyon féltem az operáció előtt, de nem magamat féltettem, hanem a szeretteimet, a fiamat és a feleségemet. Másoknak fájdalmat okozni, ez az, amit a legjobban utálok. Nagyon sokan támogattak és biztattak, Mourinhótól kezdve Iniestán át Delneriig, mindenki felhívott – folytatta Cassano, aki szerint ugyanannyi ellensége maradt, mint volt. – Ahogy elrontok pár passzt, visszatérnek. Nem érdekel, ha kifütyülnek, örömöt akarok szerezni a szurkolóknak, akik szeretnek.”

Cassano beszélt az idei Eb-ről is, amelyen reményei szerint neki is szerep juthat.

„Prandelli óriási szerepet játszott a visszatérésemben, mivel folyamatosan hangoztatta, hogy az utolsó pillanatig vár rám. Az Európa-bajnokság egy álom. Egy álom, amely megvalósulhat. A lábaim a régiek, az erőnlétem jelenthet problémát. Ha nem leszek százszázalékos két vagy három hónap, esetleg egy év múlva sem, akkor mindenkinek köszönetet mondok és hazamegyek. Nem akarom sajnáltatni magamat.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
11 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
15 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
17 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
35 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
36 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
53 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája