Serie A: Szívesen lennék a Napoli vezetőedzője, de… - Maradona

2012.02.11. 14:35
Címkék
Diego Maradona, az egyesült arab emírségekbeli al-Vaszl szakvezetője elmondása szerint szívesen lenne korábbi csapata, a Serie A-s Napoli vezetőedzője, de csak akkor, ha az olasz állam hajlandó engedni a követeléséből.
Az argentin még mindig élő legendának számít Nápolyban, és ő is szívesen vezetné újabb bajnoki címre az együttest – játékosként ez kétszer is sikerült neki –, de az esetleges edzősködésére árnyékot vet, hogy az olasz állammal szemben a kamatokkal együtt nagyjából 40 millió eurós tartozást halmozott fel. Két évvel ezelőtt arra is volt példa, hogy az adóhatóságok lefoglalták Maradona fülbevalóját, amelyet elárvereztek, hogy csökkentsék a hiányt.Két évvel ezelőtt arra is volt példa, hogy az adóhatóságok lefoglalták Maradona fülbevalóját, amelyet elárvereztek, hogy csökkentsék a hiányt.

„Nagyon szívesen lennék a Napoli vezetőedzője, ám csak akkor, ha az olasz állam nem forszírozza tovább, hogy kifizessem a 40 millió eurós adótartozást – kezdte a Jornada Online-nak adott nyilatkozatát Maradona. – Amikor aláírtam a szerződésemet az együtteshez, az kizárta az adókat. Megpróbáltam erre rámutatni ebben a helyzetben, de akármikor beteszem a lábam Olaszországba, minden alkalommal oda kell adnom egy órám vagy gyűrűm fizetségként. Ez azok hibája, akik az én ügyeimmel foglalkoztak a nyolcvanas években.”

„Isten választja ki, hol fogok dolgozni, úgyhogy nem aggódom a jövőm miatt” – tette hozzá az argentin szakember.
Legfrissebb hírek

Egy félidő után 2–1-re vezet a Puskás Akadémia a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
19 perce

Nem indult jól a Maresca-korszak: az Arsenal hármat vágott a Manchester Citynek az angol Szuperkupában

Angol labdarúgás
27 perce

Gavrics az ETO FC-t juttatta előnyhöz, Guerrero egyenlített

Labdarúgó NB I
43 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
1 órája