Serie A: a bírók főnöke szerint Buffon nem volt példaképhez méltó

MTI MTIMTI MTI
2012.02.27. 19:24
Címkék
Az olasz játékvezetői bizottság elnöke szerint Gianluigi Buffon, a Juventus világbajnok kapusa rossz példát mutatott azzal, hogy a Milan elleni szombati rangadót követően azt nyilatkozta: akkor sem segítette volna a bírót, ha látja, hogy Sulley Muntari fejese után áthaladt a labda a gólvonalon.

„Jobb lett volna, ha ezt nem mondja, ugyanis rossz példával szolgál a fiataloknak – mondta Marcello Nicchi, a testület vezetője. – Mindenkinek jogában áll azt mondani, amit akar, de aki példakép, annak óvatosnak kell lennie."

„Kitartok amellett, amit szombaton mondtam. Számomra elegendő a tisztelet, amit a csapattársaimtól kapok. Az emberek írhatnak, amit csak gondolnak. Megismétlem, nem láttam az esetet" – tette hozzá Buffon, aki a válogatott csapatkapitánya.

Mint ismert, a szombat esti Milan–Juventus rangadó 1–1-re végződött, s 1–0-s hazai vezetésnél Muntari fejesét követően Buffon már csak a gólvonalon túlról tudta kiütni a labdát, de a játékvezető – tévesen – nem adta meg a gólt.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája