Ranieri: Miért kellene lemondanom?

2012.02.27. 10:50
null
Nagy a baj az Internél, már megint kikapott a csapat (Fotók: Reuters)
Címkék
Az Inter vesszőfutása folytatódott, míg a Napoli tündöklése nem ért véget a két együttes tegnap esti összecsapásán. Claudio Ranieri, a milánóiak vezetőedzője nem hajlandó lemondani a posztjáról, míg a nápolyiakat irányító Walter Mazzarri elmondta, szerelmes a játékosaiba.

Az Inter tovább gyengélkedik: a fekete-kékek tegnap este a Napolitól kaptak ki 1–0-ra, és Claudio Ranieri vezetőedző szerint az ellenfélnek pluszmotivációt adott, hogy a hét közben legyőzte a Chelsea-t a Bajnokok Ligájában.

Ranierinek főhet a feje
Ranierinek főhet a feje

„Mérkőzéseket veszítünk el, de megvan az étvágyunk és elhatározottságunk, hogy újra a győzelem útjára lépjünk. Ez egy bizonyos meccs volt, és tudtuk, hogy a Napoli keményen támadni fog, mivel szárnyal a Chelsea elleni győzelemből merített lelkesedéssel. Mi is megpróbáltunk támadni, de nem sikerült, bár a területeket általában sikerült lezárnunk előlük. Gólt kell szereznünk, másképp nem nyerhetünk. Giampaolo Pazzini előtt ott volt a lehetőség, de sajnos nem élt vele” – mondta Ranieri.

A nagy kérdés – amely leginkább foglalkoztatja a szurkolókat és az újságírókat – az Interrel kapcsolatban, hogy Massimo Moratti klubelnök meddig tűri még a rendkívül gyenge szereplést. Ranieri nem fogadta túl szívélyesen az erre irányuló kérdéseket.

„Mit tennék, ha én lennék az elnök? Nem tudom, erről őt kérdezzék. Ha én lennék az elnök, azt mondanám, hogy megerősítem a posztján Ranierit, mivel ez nem az ő hibája. Észrevettem, hogy sokan szeretnének félreállítani engem, de miért kellene visszalépnem? Miért várják mindannyian tőlem, hogy lemondjak? Nem fog megtörténni. Nem mondok le, mert hiszek ebben a csapatban, amely keményen dolgozott most is. Ennyi” – jelentette ki Ranieri.

A Napolinál természetesen egészen más volt a hangulat a fantasztikusan sikerült hét után. Walter Mazzarri vezetőedző nem győzte dicsérni játékosait, különösen a Chelsea ellen duplázó, az Inter ellen pedig győztes gólt szerző Ezequiel Lavezzit.

„Szerelmes vagyok ezekbe a srácokba. Amikor elkezdtük ezt a kalandot, senki sem gondolta, hogy idáig juthatunk. Lavezzi hatalmas lépéseket tett előre, és az elmúlt években rátalált a gólra, de nem igazán sikerült sorozatosan betalálnia. Éretté vált, és ha így folytatja, az egyik legjobb lehet a bajnokok között. Ha megtanul sorozatosan gólt szerezni, kész csatár válik belőle” – mondta Mazzarri.

NAPOLI–INTER 1–0

A BAJNOKSÁG ÁLLÁS
1. Milan 25 15 6 4 49–22 +27 51
2. Juventus 24 13 11 – 37–15 +22 50
3. Udinese 25 13 6 6 37–23 +14 45
4. Lazio 25 13 6 6 39–29 +10 45
5. Napoli 25 10 10 5 42–24 +18 40
6. Roma 25 11 5 9 38–31 +7 38
7. Internazionale 25 11 3 11 34–34 0 36
8. Palermo 25 10 4 11 39–39 0 34
9. Chievo 25 9 6 10 21–30 –9 33
10. Catania 24 8 9 7 32–33 –1 33
11. Atalanta* 25 9 10 6 30–28 +2 31
12. Cagliari 25 7 10 8 23–26 –3 31
13. Genoa 25 9 4 12 33–46 –13 31
14. Parma 24 7 8 9 29–37 –8 29
15. Fiorentina 24 7 7 10 23–25 –2 28
16. Bologna 24 7 7 10 24–29 –5 28
17. Siena 25 6 8 11 27–28 –1 26
18. Lecce 25 6 6 13 28–40 –12 24
19. Novara 25 3 8 14 21–45 –24 17
20. Cesena 24 4 4 16 16–38 –22 16
*az Atalantától hat pontot levontak
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája