Internazionale: „Nem kereshetünk kifogásokat” - Ranieri

2012.02.12. 18:40
Címkék
A pocsék formában levő Internazionale újabb kínos mérkőzésen van túl: a milánói fekete-kékek hazai pályán kaptak ki 1–0-ra a sereghajtó Novarától, mely szezonbeli három bajnoki sikeréből kettőt az Inter ellen szerzett meg. Claudio Ranieri, az Inter vezetőedzője nem keresett mentségeket.

„Nem kereshetünk kifogásokat, én sem teszem. Nem reklamálhatjuk a tizenegyest, mert ahogy Vujadin Boskov is mondta, büntető csak az, amit a bíró befúj. Tisztában voltunk vele, hogy ellenfelünk beáll védekezni, majd kontrákkal próbálkozik, így megkíséreltünk szabad területeket keresni. Nagy volt a labdabirtoklási fölényünk, de hiányzott egy csatár – Pazzinit azért csak a szünetben küldtem be, mert a héten beteg volt. Mindent megpróbáltunk, volt vagy húsz lövésünk, megint eltaláltuk a lécet, de semmi nem jött össze. A Novara jól védekezett, Andrea Caracciolo pedig nagyszerű gólt szerzett” – értékelt Ranieri.

 

 

Legfrissebb hírek

Ödegaard révén a második félidő elején is betaláltak a londoniak: Arsenal–Manchester City 3–0

Angol labdarúgás
5 perce

NB I: Puskás Akadémia FC–Paksi FC

Labdarúgó NB I
8 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
9 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
9 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
10 perce

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
11 perce

Egy félidő után Gavrics góljával vezet az ETO FC Debrecenben

Labdarúgó NB I
11 perce

Rg-vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
18 perce