Sampdoria: Koman nemcsak csapatot, országot is váltana januárban

2012.01.04. 15:27
Címkék
Ha Koman Vladimiron múlna, már januárban elhagyná a Sampdoriát. A magyar válogatott középpályás erről a Magyar Hírlapnak beszélt.

„Karácsony előtt az olaszok megígérték, hogy januárban elengednek, ez elvben jó hír. Az viszont már kevésbé, hogy ezt náluk nem lehet biztosra venni, tehát közel sem biztos, hogy a tavasszal új csapatban futballozom. Ha rajtam múlik, mindenképpen eligazolok a Samptól. Ez az ősz nem úgy sikerült sem nekem, sem a csapatnak, ahogy reméltük” – mondta a Magyar Hírlapnak a válogatott középpályás.Magyar Hírlapnak a válogatott középpályás.

A Sampdoria a Serie B-ben jelenleg csak szenved. Húsz mérkőzés után a genovaiak csupán a tizedik helyen szerénykednek, s 15 pont a lemaradásuk az első helyezett Torinóval szemben. Koman összesen 120 percet játszott ebben a szezonban.

Olasz sajtóértesülésekre hivatkozva korábban megírtuk, hogy a Sassuolo szeretné szerződtetni a középpályást. Ugyanakkor Koman már nemcsak csapatot, hanem országot is váltana. Ha tehetné, Németországba igazolna. Sok pénzt nem kérhet a játékosért a klubja, hiszen a nyáron lejár a szerződése, s akkor ingyen mehetne bárhová.

„Ennek a szenvedésnek mihamarabb véget akarok vetni – mondta Koman. – Az senkinek sem jó, hogy én a padon vagy még ott sem ücsörgök. Ennél azért több van bennem.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
6 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
6 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
6 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
7 órája