Olaszország: megeredt a fogadási ügyben előállított védő nyelve

2011.12.29. 18:05
Címkék
Feladta a hallgatás taktikáját Luigi Sartor, az Inter, a Roma és a Parma labdarúgócsapatának korábbi játékosa, ám védője szerint a fogadási csalásokkal összefüggésben előállított Sartor nem ismert be semmit a több mint ötórás csütörtöki kihallgatás során, mert nem volt mit.

„Beszéltünk, magyarázattal szolgáltunk, de nem vallottunk be semmit, mert nincs mit bevallanunk" – idézi a kétszeres olasz válogatott játékos védőügyvédjét a tekintélyes La Gazzetta dello Sport. A kihallgatásról egyelőre nem adtak ki hivatalos kommünikét.

Az előállított és az első kihallgatáson hallgatásba burkolózó Sartor egyike annak a 15-20 labdarúgónak, akiket Roberto Di Martino cremonai ügyész meghallgatni szándékozik a közeljövőben az olaszországi fogadási csalásokkal kapcsolatban indult eljárás keretében. Közöttük több jelenlegi és korábbi élvonalbeli játékos is található.

Mint arról korábban beszámoltunk, a válogatottban korábban szintén megforduló Cristiano Doni elismerte: kapcsolatban állt egy illegális fogadással foglalkozó szindikátussal.

A mai kihallgatások után az ügyészség január 11-én Doni újbóli kikérdezésével folytatja munkáját.

Legfrissebb hírek

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
4 perce

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
17 perce

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
27 perce

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
41 perce

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
52 perce

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
54 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
57 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik