Olaszország: Doni az Atalantáért cselekedett; válogatottak is érintettek?

2011.12.27. 21:26
Címkék
Megerősítette korábban az ügyvédje által mondottakat Cristiano Doni, az Atalanta fogadási csalás miatt őrizetbe vett labdarúgója. A labdarúgó azt állítja: csakis azért került szembe a hatóságokkal, mert az Atalanta érdekében cselekedett.

„Csak azért csatlakoztam az illegális fogadással foglalkozó szindikátushoz, mert eltökélten akartam segíteni a csapatomnak, és reméltem, hogy ezzel a segítséggel elérthetővé válnak a szezon céljai” – mondta az újságíróknak a hétszeres válogatott labdarúgó, akit december 24-én házi őrizetbe helyeztek.

Doni az újságíróknak is elismerte, hogy az Atalanta–Piacenza Serie B-s mérkőzésen történt manipuláció, de azt tagadta, hogy neki személyesen ebből bármilyen anyagi haszna származott volna. Ugyanakkor a média hatósági forrásokra hivatkozva cáfolja a labdarúgó ezen állítását.

Közben a korábbi élvonalbeli kapus, Nicola Santoni szavai révén tovább gyűrűzik a botrány. A Ravenna korábbi kapusedzője – akit Doni barátjának nevez az olasz sajtó és akit négy évre tiltottak el a futballtól a nyáron – azt állította: további három korábbi és jelenlegi válogatott játékos is érintett a fogadási csalásokban. Santoni szerint két védőről és egy középpályásról biztosan tudja, hogy részt vett „piszkos üzelmekben”, ugyanakkor bizonyítékokat nem tudott felmutatni.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
4 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
4 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
5 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
5 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
5 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
5 órája