Olasz Kupa: Ilicic hiába vágott hármat, a Palermo búcsúzott

2011.12.13. 23:54
Címkék
A Siena jutott az Olasz Kupa negyeddöntőjébe, miután idegenben búcsúztatta a Palermót. A mérkőzés nagyon látványosra sikeredett: a rendes játékidőben 3–3-ra végeztek a csapatok, majd a hosszabbításban is betalált mindkét együttes. Végül a tizenegyesek döntöttek.

A hazai csapatban Josip Ilicic mesterhármast szerzett, ráadásul a rendes játékidő utolsó percében ő csikarta ki a hosszabbítás lehetőségét. Miután a kétszer tizenöt perc sem hozott döntést, a tizenegyesek döntöttek.

Az idegek harcában azonban már nem volt olyan eredményes a Palermo, mint a mérkőzésen, valamennyi tizenegyesét elhibázta a csapat, így a Siena örülhetett. A továbbjutó csapat az Udinese–Chievo mérkőzés győztesével találkozik a negyeddöntőben.

Korábban a Bolognát búcsúztató Juventus biztosította helyét a legjobb nyolc között.

OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Palermo–Siena 4–4 (Ilicic 39., 46., 90. Bertolo 98., ill. Reginaldo 21., 59, P. González 40., Angelo 100.) – tizenegyesekkel 0–3
KORÁBBI EREDMÉNY
Juventus–Bologna 2–1 (Giaccherini 90., Marchisio 102. ill. Raggi 90+6.) – hosszabbítás után.
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA, ÁGRAJZ SZERINT
Juventus–Bologna 2–1
Roma–Fiorentina
Lazio–Verona
Milan–Novara
Palermo–Siena 4–4 – tizenegyesekkel 0–3
Udinese–Chievo
Internazionale–Genoa
Napoli–Cesena
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
7 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
7 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
8 órája