Serie A: az egyeztetések sikeresek voltak, nem lesz sztrájk a hétvégén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.09. 17:25
null
Maurizio Beretta szerint az új kollektív szerződést hétfőn fogadhatják el a felek (Fotó: Reuters)
Címkék
Nem marad el az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulója, miután a csütörtöki egyeztetések sikerrel zárultak a játékosok és a klubok között.

 

Ugyan a végleges egyezség még nem született meg a tárgyaláson, de a játékosokat képviselő szakszervezet szerint erre is hamarosan sor kerül, így lefújta a sztrájkot.

„Elkezdhetjük megírni az új kollektív szerződés szövegét, amelyet hétfőn a liga ülésén fogadhatnak el a felek" – mondta Maurizio Beretta, a Serie A elnöke.

Az Olasz Futballisták Szövetsége azért tiltakozik, mert a klubok és a labdarúgók érdekvédelmi szervezete közötti, nyáron lejárt kollektív szerződést még nem újították meg, ráadásul a csapatok a korábbihoz képest módosítanák az átigazolási szabályzatot.

A játékosok először szeptember 10-én döntöttek úgy, hogy nem lépnek pályára, később azonban a tárgyalások zavartalan folytatása miatt elhalasztották a lépést, de megállapodás azóta sem született. Az új, de ismét lemondott sztrájk időpontját múlt kedden jelentették be.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
5 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
5 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
5 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik