Serie A: kétgólos előnyből vesztett pontokat a Roma a Chievo ellen

Vágólapra másolva!
2010.12.04. 20:01
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójában a Chievo hazai pályán kétgólos hátrányból egyenlítve 2–2-es döntetlent játszott a Romával. A fővárosiak mindkét gólját Fábio Simplício szerezte, míg a Chievo Davide Moscardelli és Pablo Granoche találatával egyenlített.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a Roma azonban többet tett a vezetést megszerzéséért. Ennek a 26. percben meglett az eredménye, a brazil Simplício a tizenhatoson átemelt egy védőt, majd a Chiveo kapusát, Stefano Sorrentinót is átemelve lőtt a hálóba. 0–1 Simplício a tizenhatoson átemelt egy védőt, majd a Chiveo kapusát, Stefano Sorrentinót is átemelve lőtt a hálóba. 0–1

Simplício az első játékrész hajrájában még egyszer megzörgette a veronaiak hálóját. Marco Cassetti jobb oldali lapos beadását passzolta be – a kapufa segítségével – a hazaiak kapujába. 0–2

A 61. részben Moscardelli szánta el magát lövésre távolról, a pattogós lövés megtréfálta Júlio Sérgiót, így a labda a Roma kapujában kötött ki. 1–2

Húsz perccel később már egyenlítő gólnak örülhetett a hazai szurkolósereg. A két csereember, Mariano Bogliacino és Granoche összjátéka után utóbbi szerzett gólt. 2–2

A 86. percben a vendégek csapatából Daniele De Rossit kiállította a játékvezető egy szabálytalan belépő után, így a Roma tíz emberrel fejezte be a találkozót.

Az emberelőnyben játszó Chievo mindent megtett a győztes gól megszerzéséért, de a Roma az egy pontot már nem engedte ki a kezéből, így a végeredmény 2–2.

SERIE A 
15. FORDULÓ
Chievo–Roma 2–2 (Moscardelli 61., Granoche 83., ill. Simplício 26., 44.)
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,sa,2010/15,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
53 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik