Olaszország: hiába Varga szezonbeli második gólja, a bíróval ő sem bírt - videó

Vágólapra másolva!
2010.12.13. 10:25
Címkék
Varga Roland hiába szerezte meg szezonbeli második gólját, csapata, a Foggia hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Cosenzától az olasz harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.

A Cosenza érdekes körülmények között esett vezető találata után Varga a 14. percben szemfüles góllal egyenlített (a kapusról kipattanó labdát közelről vágta a hálóba), ám a vendégek a 67. percben – a második gólját is megszerző Raffaele Biancolino jóvoltából – újra megszerezték a vezetést és egyben a győzelmet is. Varga remekül játszott a találkozón, a második félidőben egy szép kényszerítő után jobbról, az ötös sarkáról alig tüzelt mellé.

A hazaiak szerint azonban a bíró rossz döntéseivel jelentősen befolyásolta a mérkőzés kimenetelét.

Tény, az első cosenzai gólnál a vendégek csatára kézzel sodorja ki a hazai kapus kezéből a labdát – ez a videofelvételen is látszik. E mellett a foggaiak szerint két büntetőgyanús szituációt is elnézett a játékvezető – az egyiknél épp Vargával szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül.

„Sajnálom, hogy ilyen volt a bíráskodás... – kezdte nyilatkozatát a meccs utáni sajtótájékoztatón a magyar játékos. – Ami engem illet, a gólom mellett is voltak még helyzeteim. Nagyon balszerencsések voltunk, hiszen végig fölényben játszottunk, de nem tudtunk gólt szerezni. Viszont nem szabad elkeserednünk és a tabellát néznünk, hiszen nagyon sok van még hátra a bajnokságból.”

A találkozó után a Foggia mestere, Zdenek Zeman is kikelt magából, és „a mérkőzés eredményét befolyásoló hibákat” rótt fel a játékvezetőnek.

A Foggia – amelyben az U20-as világbajnoki bronzérmes magyar támadó eddig 11 meccsen kapott lehetőséget (9 alkalommal kezdőként) – 23 ponttal a kilencedik helyen áll a táblázaton.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA – VARGA GÓLJA 0:48-NÁL
 
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik