Labdarúgás: Adrianót nem zavarják a szerény körülmények

MTI MTIMTI MTI
2010.12.29. 07:15
Címkék
Abban a riói favellában töltötte karácsonyi szabadsága nagy részét Adriano, az AS Roma brazil labdarúgója, amelyben felnőtt és amely katonai, illetve rendőrségi ellenőrzés alatt áll november vége óta.

Az O Dia című helyi napilap beszámolója szerint a csatár egy hete olyan programot indított be a Rio de Janeiro északi részében található szegénynegyedben, Vila Cruzeiróban, amely kétezer fiatalt igyekszik bevonni a rendszeres sportolásba.

A városrészben egy ideje az „átlagosnál" is bizonytalanabb a helyzet. A rendőrség november 25-én páncélozott járművekkel vonult be a területre, hogy az ott rejtőző drogkereskedőket felkutassa.

Rio illetékes hatóságai 2008-ban kezdtek nagyszabású akciósorozatba, hogy a 2014-es labdarúgó-világbajnokságig helyreállítsák, majd a 2016-os olimpiáig mindenképpen fenntartsák a rendet az ország egyik legerőszakosabb államában.

„Nem a projekt miatt mentem Vila Cruzeiróba – nyilatkozott Adriano. – Mindig oda megyek, amikor csak tehetem. Most is legalább négy napot töltöttem ott."

A támadó kérdésre reagálva egyúttal tagadta, hogy a Sao Pauló-i Corinthianstól bárki is megkereste volna őt szerződtetési szándékkal.   

„Csak Ronaldo hívott fel, amikor megérkeztem Brazíliába."

A hazatéréséről szóló feltételezés azt követően erősödött fel újfent, hogy az utóbbi időben több mérkőzésen sem jutott játéklehetőséghez. Mellőzését részben sérülésével magyarázták, de tartós formahanyatlása állhat inkább a háttérben. Ami tény: az idén neki szavazták meg az úgynevezett Arany Szemetes-díjat, amelyet az a játékos kap meg minden esztendőben, aki a legkiábrándítóbb teljesítményt nyújtja az olasz bajnokságban. A brazil támadó immár harmadik alkalommal „érdemelte ki" a Rai Radio 2 díját. A hallgatók 2006-ban és 2007-ben – még az Inter játékosaként – látták őt az itáliai bajnokság legrosszabb labdarúgójának.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
4 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája