Már Moratti sem bízik Mourinho megtartásában

2010.05.18. 12:21
null
Mourinho búcsút inthet az Internek (Fotó: Action Images)
Címkék
Folytatódnak a találgatások José Mourinho jövőjével kapcsolatban, és ezúttal Massimo Moratti, az Inter elnöke szólalt meg az ügyben. A milánóiak első számú embere úgy nyilatkozott, attól tart, a portugál szakember távozik Olaszországból, ám a Marca szerint Moratti azért tesz egy végső kísérletet, és évi 12 millió eurós fizetéssel próbálja maradásra bírni Mourinhót.

Elképzelhető, hogy már a jövő héten lezárul José Mourinho esetleges klubváltásának ügye, de az is lehet, hogy ezen a nyáron hasonlóan sok pletykát generál majd, mint Cristiano Ronaldo Real Madridba igazolása egy évvel ezelőtt.

HOLNAP DÖNTHET A REAL PELLEGRINI JÖVŐJÉRŐL

A Marca beszámolója szerint Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke összehívta a fővárosi klub vezetőit, hogy értékeljék az elmúlt szezont.

 

A lap úgy tudja, hogy a szerdán 17 órakor kezdődő megbeszélésen a klubvezetők arról is dönthetnek, hogy mi legyen Manuel Pellegrini vezetőedző sorsa. A chilei szakembernek négymillió eurót kell fizetni abban az esetben, ha a klub felbontja a még egy évig érvényes szerződését.

A spanyol és az olasz sajtóban már számos találgatás megjelent arról, hogy a portugál szakember elhagyja-e Milánót, ám most Massimo Moratti, az Inter elnöke beszélt a témáról, és szavaiból arra lehet következtetni, hogy már ő sem bízik igazán abban, hogy meg tudja tartani a Special One-t.

„Nehéz megjósolni egy ilyen szenvedélyes ember jövőjét. Nem lehet tudni, hogyan dönt. Vagy meglepetést szerez nekünk, vagy sajnos azt teszi, amire számítunk: nem az Internél folytatja, hanem külföldön" – mondta Moratti.

„Megértem, hogy a Real Madrid olyan edzőt keres, akivel teljesen újjászülethet. A mi trénerünknek van egy szerződése és egy szándéka. Meglátjuk, hogy a két dolog megfelel-e egymásnak" – tette hozzá a klubelnök.

Mindenesetre a madridi Marca napilap értesülései szerint Moratti azért tesz egy végső kísérletet arra, hogy megpróbálja megtartani Mourinhót: 12 millió euróra emelné a tréner éves fizetését, ha marad Milánóban, amellyel a világ legjobban kereső edzője lehet.

A Marca szerint az Inter egyébként más praktikákkal is próbálja Olaszországban tartani Mourinhót, például azzal, hogy mindennap virágot küld a portugál edző feleségének.

Az olasz lapok eközben arról is írnak, hogy Mourinho már nem hosszabbította meg gyermekei tanulói jogviszonyát abban az olaszországi iskolában, amelybe járnak. Ráadásul a gyerekek iskolás társainak szülei úgy nyilatkoztak, a Mourinho házaspár már Madridban keres iskolát a gyerekeknek.

MÁR SZERDÁN ELUTAZIK AZ INTER A BL-DÖNTŐRE

Az Internazionale labdarúgócsapata már szerda este elutazik Madridba, a Bajnokok Ligája szombati döntőjének otthont adó spanyol fővárosba.


A milánói csapat vezetői az európai szövetség figyelmeztetését is figyelembe vették, amikor az együttes korai utazása mellett döntöttek. Az UEFA az Internek és a döntő másik résztvevőjének, a Bayern Münchennek a figyelmét is felhívta arra, hogy a jelenleg is aktív izlandi vulkán miatt esetleg problémák léphetnek fel a repüléssel kapcsolatban, ezért minél korábban érkezzenek meg Madridba.


A José Mourinho irányította olasz együttes szombat estig a Real Madrid edzőközpontjában készül majd a fináléra, amely szombaton 20.45 órakor kezdődik a Santiago Bernabéu Stadionban.

 

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
6 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
6 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik