Mourinho kifakadt az olasz újságírókra

2009.10.02. 16:54
null
José Mourinho (szemben) gyakran vitatkozik (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A Serie A-ban szereplő Internazionale vezetőedzője, José Mourinho kifakadt az olasz lapokra, amelyek csapatát elmarasztalták az első két Bajnokok Ligája-mérkőzésen – a Barcelona és a Rubin Kazany ellen – elért két döntetlen miatt, míg a Juventust magasztalták a hasonló eredményeiért (a torinóiak a Bordeaux-val és a Bayern Münchennel osztoztak meg a pontokon).

„Nem aggódom amiatt, hogy a legutóbbi hét Bajnokok Ligája-mérkőzésen nem sikerült győztesen elhagynunk a pályát. Természetesen amikor rólunk van szó, akkor a hét meccs hetvennek tűnik, de ha a Juventus nem nyeri meg zsinórban hat BL-találkozóját, akkor az csak egy-kettőnek érződik" – kezdte nyilatkozatát José Mourinho.

„Ha mi ikszelünk a világ legjobb csapataival, akkor az katasztrófa, míg ha ők döntetleneznek egy átlagos ellenféllel, az nagyszerű munka" – tette hozzá a portugál szakember.

Mourinho ezt követően kitért a rosszabb szereplés okára is, amit ő Wesley Sneijder és Thiago Motta hiányában lát.

„Az Inter nem azért igazolta le Thiago Mottát és Wesley Snejidert, mert pénzt szeretett volna költeni, hanem mert jó képességű labdarúgók, akik segíthetik a támadójátékot. Amikor játszottak, akkor négy győzelmet ért el a csapat, és egyedül a Barcelona tudta őket semlegesíteni. Nélkülük és a többi hiányzó nélkül olyan nehéz dolgunk volt, mint tavaly Ibrahimovic nélkül" – mondta Mourinho, aki kitért Patrick Vieirára is (a francia középpályás péntek reggel felvetette, hogy a kevés játéklehetőség miatt elhagyja a milánói klubot).

„Vieira 283 percet játszott ebben a szezonban hat mérkőzésen, amelyek közül hármon kezdő volt, míg háromszor csereként lépett pályára. Én megértem, hogy mindenki többet szeretne szerepelni, de ezek tények. Több időt töltött a pályán, mint Muntari, Cambiasso és Sneijder például, és egyedül Zanetti volt nála is tovább a pályán" – zárta mondandóját a portugál tréner.

Legfrissebb hírek

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
34 perce

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
57 perce

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
1 órája

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
1 órája

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
2 órája

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
2 órája