Gianluigi Buffon térdét meg kell műteni

2009.10.11. 17:30
Címkék
Meg kell műteni a Juventus és az olasz válogatott első számú kapusa, Gianluigi Buffon térdét. Ezt maga a világklasszis kapus jelentette be.

 

Buffon mindenképpen kihagyásra kényszerül (Fotó: Reuters)
Buffon mindenképpen kihagyásra kényszerül (Fotó: Reuters)

„Romokban van a térdem, meg kell operáltatnom, bár próbálom addig húzni, amíg lehet" – nyilatkozta Buffon. A kapus elmondta: a műtétet megpróbálja halogatni a december eleji Juventus–Inter rangadóig.

„A bal térdemben a meniszkusz károsodott, és sajnos nincs más út, mint a műtéti beavatkozás. Remélem azért, hogy az Inter elleni mérkőzésen még játszhatok majd" – nyilatkozta a játékos az írek elleni 2–2-es meccs után.

Ha Buffon tényleg kibírja addig, akkor a karácsonyi szünetet is kihasználhatja lábadozásra, de legalább három bajnokit ki kell hagynia.

Mivel a Juvénak a Milan ellen, január 10-én lesz újabb rangadója, kérdés, hogy Buffon megfelelő erőállapotba kerül-e addigra a műtétje után.

A hasonló sérüléssel kidőlt középpályásnak, Claudio Marchisiónak hat hetet kell kihagynia meniszkuszoperációját követően.

Legfrissebb hírek

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
30 perce

Női kosárlabda-vb: éjszakai tűzriadó a magyarok hoteljében

Kosárlabda
50 perce

Kezd összeállni a Liverpool? Úgy tűnik, megoldódtak a jobbhátvéd-gondok

Angol labdarúgás
1 órája

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
1 órája

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
1 órája

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
2 órája

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
2 órája