Trezeguet: „Arrivederci Italia, arrivederci Juve!”

2009.09.03. 15:09
Címkék
Utolsó fejezetéhez érkezett David Trezeguet és a Juventus közös története. A francia csatár csütörtök délelőtt, a klub új egyenruhájának bemutatóján kijelentette, hogy a szezon végén távozik a torinói csapattól. Hogy hol folytatja, azt egyelőre nem tudja, de biztos, hogy Olaszországot is elhagyja majd.
Trezeguet: Ennyi volt! (fotó: Action Images)
Trezeguet: Ennyi volt! (fotó: Action Images)

David Trezeguet, a Juventus francia válogatott csatára – talán megelégelve a kevés játéklehetőséget – úgy határozott: 10 év után, a jelenlegi idény befejeztével elhagyja a torinói csapatot, sőt Olaszországból is távozik.

„A szezon végén hazatérek. Nem tudom pontosan, hogy Franciaországba vagy Argentinába megyünk-e majd, de beszéltem a családommal, amellyel már régóta érleltük a döntést. Tíz év Olaszországban nem kevés idő" – mondta a kettős állampolgárságú támadó.

Trezeguet a döntését a klub új egyenruhájának bemutatóján közölte a sajtó munkatársaival. Bár még egy szezont biztosan a „zebráknál” tölt, már most összegezte a tapasztalatait és reményeit.

„Én már letettem az asztalra, amit letehettem Torinóban. A szerződésemmel sohasem volt gond, ez a döntés már megszületett, és ezt Ferrera is tudja. Remélem, úgy távozom majd a klubtól, hogy nyerünk valamit a szezonban" – fogalmazott a világ- és Európa-bajnok csatár.

A válogatott labdarúgó egyébként az egyik új szerzeménnyel kapcsolatban is elmondta a véleményét: „Diego olyan játékos, aki újraírhatja a Juve történetét, és akár olyan magasságokba is emelkedhet, mint Platini vagy Zidane."

David Trezeguet 2000 nyarán érkezett a Juventushoz, és az eddigi kilenc teljes idényes során 226 bajnoki mérkőzésen 131 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Négy gól, FTC-bánat és Újpest-öröm – ilyen volt képekben az ikszes derbi a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
5 perce

A Milan az első kaput eltaláló lövésből vezetést szerzett a Juve ellen

Olasz labdarúgás
32 perce

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesgóllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
48 perce

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
1 órája

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
1 órája