Milan: Maldini szerint lélektanilag is fontos lenne legyőzni az Intert

2009.08.25. 12:27
Címkék
Az előző szezon végén visszavonuló Paolo Maldini úgy véli, hogy ha korábbi csapata, az AC Milan legyőzi az Intert az olasz labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának hétvégi rangadóján, akkor az nagy lökést adhat a piros-feketéknek, és jó esélyük lesz a bajnoki címre.

Az AC Milan két ponttal előzi meg José Mourinho csapatát egy fordulóval a Serie A rajtja után. Maldini elmondta, hogy a szezon még nagyon korai szakaszában jár, de fontos lehet, hogy már a lehető leghamarabb minél nagyobb pontkülönbség legyen a két városi rivális között. „A mostani kétpontos előny mindenképpen értékes" – vélte a 126-szoros (nemrég még rekorder) olasz válogatott védő.

„A felkészülési szezonban sokan nem gondolták volna, hogy ilyen jól kezd majd a Milan. Nagy nyomás nehezedik korábbi csapattársaimra, de most megfelelő hozzáállással készülnek a derbire" – tette hozzá Maldini, aki úgy gondolja: ha ezt a mérkőzést meg tudják nyerni, akkor a végső sikerre is esélyes a brazil Leonardo által vezetett alakulat.

„Egy ilyen győzelem nagy lelkesedést és magabiztosságot adhat a játékosoknak, és az ötpontos vezetés már megnyugtatóbb. Igaz, ez a győzelem még nem garantálná a scudettót" – fogalmazott a legendás játékos.

Legfrissebb hírek

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
22 perce

Nagyon megéri inni! – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
22 perce

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
23 perce

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
23 perce

Elkezdődött a Franciaország–Svédország összecsapás!

Foci vb 2026
47 perce

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
53 perce

Szurkolói pillanatképek New Jersey-ben

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Franciaország–Svédország 1–0

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik