Az AS Roma elleni vereséggel búcsúzott a San Sirótól Paolo Maldini

2009.05.24. 17:16
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának (Serie A) 37. fordulójában az AS Roma idegenben verte meg 3–2-re az AC Milan együttesét.
Az első gól gyönyörű volt
Fotó: Reuters
Az első gól gyönyörű volt
Az első gól gyönyörű volt
Fotó: Reuters
Az első gól gyönyörű volt

1985. január 20-án az Udinese ellen bemutatkozott az AC Milanban egy akkor még mindössze 16 éves srác. Több mint 24 év eltelt, és Paolo Maldini utolsó (?) mérkőzését is lejátszotta a San Siróban. A Milan hátvédlegendája az AS Roma elleni mérkőzéssel búcsúzott a hazai szurkolóktól.

A „farkasok” azonban csúnyán elrontották Maldini búcsúját, s 3–2-es győzelmüknek köszönhetően elhozták a három pontot Milánóból.

A fehér gallérosok (a Milan ugyanis már a következő szezonra tervezett, fehér galléros mezben szerepelt…) az első félidőben alig veszélyeztették az ellenfél kapuját, mindössze a 29. percben volt esélyük a gólszerzésre: Alexandre Pato került helyzetbe, a fiatal brazil azonban nemcsak Arthur, hanem a kapu mellett is elrúgta a labdát.

A mások oldalon viszont John Arne Riise jóval távolabbról jóval pontosabb volt, mint a Milan támadója: a norvég játékos bombagóllal szerezte meg a vezetést a vendégeknek a 36. percben. Sokáig úgy tűnt, ez marad a végeredmény, de negyedórával a mérkőzés vége előtt felpörögtek az események.

Előbb nagy nehezen – Massimo Ambrosini révén – egyenlített a Milan, sokáig mégsem örülhettek a piros-feketék: négy perccel később Jeremy Menez ismét a „farkasokat” jutatta előnyhöz.

Egy tökéletes támadás végén a 81. percben azonban ismét Ambrosini elé került a labda, aki közelről az üres kapuba továbbított. Egy döntetlennel elégedett lehetett volna a Milan, ez esetben ugyanis nem érte volna pontszámban utol a csapatot a Sienában nyerő Jventus. A slusszpoén azonban még hátra volt…

Francesco Totti egy legurított szabadrúgást követően eldöntötte a három pont sorsát.

A találkozó góljait itt nézheti meg.

A TÖBBI PÁLYÁN

A motivációhiányban szenvedő, fejben már a szabadságot tervező Inter ugyan a gólkirályi címre hajtó Ibrahimovic találatával vezetést szerzett a Cagliari otthonában, de a szárdok Cossu és az Inter-kölcsönjátékos Acquafresca találataival fordítani tudtak.

A Juventus beérte a 2. helyen a Milant, mivel egy félidő alatt elintézte a Sienát: Del Piero és Marchisio góljával 37 perc alatt kettővel elment, majd a csapatkapitány a végén is betalált, így 3–0-s győzelemmel mutatkozott be Ciro Ferrara. A toszkánok bizonyára nem repesnek az örömtől, hogy Del Piero végül vállalta a játékot…

A Leccének és a Fiorentinának is nagyon fontos meccsen a kiesés ellen küzdő házigazdák a 90. percig vezettek a „violák” ellen, de a dán Jörgensen egalizált, és megmentett egy pontot csapatának – no meg a Serie B-be küldte a Leccét.

A Torino otthon maradt alul a Genoával szemben (Milito kétszer ismét betalált), a Catania déli presztízsmeccsen verte meg a Napolit, döntetlen született az Atalanta–Palermo, a Chievo–Bologna és a Sampdoria–Udinese mérkőzéseken. Az utolsó fordulóra maradt a döntés a második helyről, illetve a harmadik kieső pozícióról: előbbiért a Milan és a Juve küzd, utóbbiról a Bologna és a Torino dönt.


SERIE A

37. FORDULÓ
Atalanta–Palermo 2–2 (Plasmati 50., 66., ill. Succi 32., Miccoli 75.)
Cagliari–Inter 2–1 (Cossu 34., Acquafresca 71., ill. Ibrahimovic 8.)
Catania–Napoli 3–1 (Morimoto 42., Mascara 88. – tizenegyesből, Falconieri 91., ill. Bogliacino 27.)
Chievo–Bologna 0–0
Lecce–Fiorentina 1–1 (Tiribocchi 50., ill. Jörgensen 91.)
Sampdoria–Udinese 2–2 (Isla 33. – öngól, Cassano 44. – tizenegyesből, ill. D'Agostino 13. – tizenegyesből, Flores 61.)
Siena–Juventus 0–3 (Del Piero 18., 88., Marchisio 39.)
Torino–Genoa 2–3 (Franceschini 40., Bianchi 49., ill. Milito 31., 90. – az elsőt tizenegyesből, R. Oliveira 48.)
AC Milan–AS Roma 2–3 (Ambrosini 75., 81., ill. Riise 36., Menez 79., Totti 85.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Internazionale 37 24 9 4 66–29 +37 81
2. Milan 37 21 8 8 68–35 +33 71
3. Juventus 37 20 11 6 67–37 +30 71
4. Fiorentina 37 21 5 11 53–36 +17 68
5. Genoa 37 18 11 8 52–38 +14 65
6. Roma 37 17 9 11 61–59 +2 60
7. Palermo 37 17 5 15 55–48 +7 56
8. Udinese 37 15 10 12 55–48 +7 55
9. Cagliari 37 15 8 14 47–44 +3 53
10. Lazio 37 15 5 17 46–53 –7 50
11. Atalanta 37 13 8 16 42–44 –2 47
12. Sampdoria 37 11 12 14 47–50 –3 45
13. Siena 37 12 7 18 32–43 –11 43
14. Napoli 37 11 10 16 40–45 –5 43
15. Catania 37 12 7 18 40–48 –8 43
16. Chievo 37 8 14 15 35–46 –11 38
17. Bologna 37 8 10 19 40–61 –21 34
18. Torino 37 8 10 19 35–58 –23 34
19. Reggina 37 6 12 19 29–61 –32 30
20. Lecce 37 5 15 17 36–63 –27 30
Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
13 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
18 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
21 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
22 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
48 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
52 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik