Olaszország: utazási tilalom várhat a nápolyi futballszurkolókra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.09.02. 01:48
Címkék
Az olasz kormány azt fontolgatja, hogy megtiltja az utazást a nápolyi futballdrukkereknek.
A súlyos szankció lehetősége azután vetődött fel, hogy az SSC Napoli mintegy 1500 fanatikusa vasárnap, az AS Roma elleni bajnoki mérkőzésre tartva összecsapott a rendőrökkel, miután gyakorlatilag elfoglalta azt a vonatot, amellyel a fővárosba tartott.Az ultrák számos tagjának nem volt jegye, ám úgy gondolták, joguk van a szerelvényen tartózkodni, ennek pedig számos olyan utas itta meg a levét, aki nem a rangadóra, „csak” a fővárosba igyekezett. A fanatikusok a helyszínre érkező rendőrökkel, majd vasúti dolgozókkal is összeverekedtek, közülük néhányan könnyebb sérüléseket szenvedtek.A vonat – amely így csak a huligánokat szállította, miután a rendőrség arra kérte a tehetetlenül álló utasokat, hogy inkább ne szálljanak fel – végül háromórás késéssel érkezett meg Rómába, ahol a beszámolók szerint a vendégdrukkerek összetűzésbe kerültek a hatósággal.A belügyminisztérium teljes utazási tilalmat akar, a nápolyi szurkolók ugyanis visszaesőnek számítanak, botrányos viselkedésük miatt az előző szezonban sem lehettek jelen csapatuk több idegenbeli találkozóján. Az olasz vasúttársaság, a Trenitalia közölte: mivel a vasárnapi incidens félmillió eurós kárt okozott, a jövőben nem engedi a szerelvényeire a szervezett ultracsoportokat.A Roma–Napoli találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
4 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
4 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
5 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
6 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik