Totti: A Roma kénytelen lesz venni egy tizenegyesrúgó-specialistát

Vágólapra másolva!
2008.08.26. 21:55
Címkék
Mondhatjuk, hogy még az ág is húzta az AS Romát az elveszített Szuperkupa-döntő után. Problémák voltak ugyanis a reptéren a csomagokkal, így a „farkasok” csak hosszas várakozás után tudták elhagyni Milánót.
Totti arca mindent elárul a kihagyott tizenegyes után
Fotó: Reuters
Totti arca mindent elárul a kihagyott tizenegyes után
Totti arca mindent elárul a kihagyott tizenegyes után
Fotó: Reuters
Totti arca mindent elárul a kihagyott tizenegyes után

Az Inter negyedik Szuperkupa-győzelmét ünnepelte vasárnap, nem utolsósorban egy Totti által elhibázott tizenegyesnek köszönhetően. A rómaiak kapitánya persze nem hazudtolta meg önmagát, a tőle megszokott humorral jegyezte meg Daniele Pradé klubigazgatónak: „Most kénytelenek lesztek venni egy tizenegyesrúgó-specialistát...”

Totti a Gazzetta dello Sportnak válaszolt az elveszített döntővel kapcsolatos kérdésekre.

„Igaz, hogy az Inter és a Roma között egy soha véget nem érő küzdelem zajlik, de már a második Szuperkupát ajándékoztuk a milánóiaknak, és ez nagyon szomorú. Még akkor is, ha a legutóbbi még bosszantóbb volt, amikor 3–0-s vezetés után kaptunk ki” – mondta az olasz klasszis.

„Nagy bűn ilyenkor tizenegyest hibázni… Mégis minden úgy tűnt, mintha újra 2006-ot írnánk, és úgy éreztem magam, mintha újra az Ausztrália elleni mérkőzésen lennék. A padról szállok be, tizenegyest lövök, ami eldönti a meccset. Akkor sikerült, most nem. Mintha egy film lett volna. Ezer gondolat járt a fejemben. Változtassak irányt, eltérően a megszokottól? És mi van, ha a kapus is irányt vált? Így maradtam a réginél, csak nem „teli csüddel”, ahogyan szoktam, hanem „belső csüddel” lőttem meg a labdát. Felsőléc lett, sajnálom” – vallotta be bűnbánóan Totti.

A „farkasok” csapatkapitánya elmondta, lát változásokat a címvédőnél az új vezetőedző érkezése óta.

„José Mourinho Intere szervezettebbnek tűnik, mint Roberto Mancinié. Tízen tartózkodnak folyamatosan a labda vonala mögött, és csak Zlatan Ibrahimovics előtte. Bár tény, ő egyedül kitesz egy csatársort” – jelentette ki.

„Szerintem, amit a második félidőben és azután mutattunk, jó alap lehet a Napoli elleni szezonnyitóra, amit meg kell nyernünk” – tette hozzá bizakodóan.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
15 perce

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
32 perce

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
49 perce

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
1 órája

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
1 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik