Gela: alászállt a negyedosztályba a Sopron korábbi edzője

2008.06.19. 17:21
Címkék
Az olasz negyedosztály déli csoportjában (Serie C2/C) szereplő Gela együttesének vezetői menesztették a csapattal a szezonban hetedik helyet elérő mestert, Stefano Sanderrát, és új vezetőedzőt neveztek ki a gárda élére.
Ez önmagában még nem lenne érdekes számunkra, az viszont már izgalmasabb, hogy az új vezetőedző korábban Magyarországon is dolgozott.Vincenzo Coscóról van szó, aki néhány hónapig a bajnokságból később ki is zárt FC Sopron vezetőedzőjének mondhatta magát, és a kispadra ültetése minden idők egyik legellentmondásosabb döntése volt a magyarországi klubfutball történetében.Az olasz edző ugyanis amellett, hogy nem rendelkezett megfeleleő végzettséggel, a legalapvetőbb viselkedési normákat sem tartotta be, nem kezelt le a meccsek után az ellenfél edzőjével, és bőszen dohányzott a játékosai mellett a gyepen a mérkőzések előtti bemelegítés során.Az olasz negyedosztályban a jelek szerint ez is belefér...
Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
12 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
14 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
42 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
8 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik