
Vajon Ancelotti (balra) mit talál ki a Juve ellen?

Vajon Ancelotti (balra) mit talál ki a Juve ellen?
A sorban az első, a Juventus–Milan derbi lesz, melyre szombat este, 20.30-kor kerül sor.
Mindkét együttesnek van miért küzdenie. A Juventus egy jó hajrával még a második helyen álló Romát is befoghatja, de gyengébb szereplés esetén a dobogóról, sőt, még akár a BL-indulást érő negyedik helyről is lemaradhat. A "zebrák" egykori védője, a francia Lillian Thuram mindenesetre Juve-győzelmet vár: "Úgy gondolom a Juventus jobb formában van, ezért szerintem megveri a Milant" – mondta a jelenleg Barcelonában futballozó játékos.
A forduló előtt az ötödik pozíciót elfoglaló Milan számára egy esetleges Juve elleni siker a harmadik helyet is elérhető közelségbe hozná, bár a piros-feketék jelenleg alighanem beérnék azzal is, ha a bajnokság végén a negyedik helyen „intenék le” őket. Ha ennél lejjebb végeznek, akkor maximum az UEFA-Kupában indulhatnak, ez pedig könnyen lehet, hogy a lehetséges nagy igazolást, Ronaldinhót elriasztja a BL tavalyi győztesétől. A Milannak hátul lehetnek gondjai a szombat esti mérkőzésen, hisz eltiltás miatt Nesta és Kaladze sem szerepelhet.
Vasárnap délután a bajnoki címért küzdő Romára cseppet sem könnyű mérkőzés vár az Udinese otthonában. A kérdés, hogy az eddig sérült kapitányuk, Francesco Totti milyen formában lesz – ha egyáltalán vállalni tudja a játékot. Az Udinese még nem tett le a negyedik helyről és ha a hétvégi eredmények szerencsésen alakulnak, akkor újra közelebb kerülhetnek a hőn áhított pozícióhoz.
A forduló zárómérkőzésén a Fiorentina a bajnoki címvédő és most is élen álló Inter vendége lesz. A lilák a hét közben a PSV búcsúztatásával bejutottak az UEFA-Kupa elődöntőjébe, ami nyilván pozitív hatással van az önbizalmukra és lelkiállapotukra. Nem lehet tudni ugyanakkor, hogy miként birkóznak meg az eltiltott Donadel és a sérült Semioli hiányával, és hogy mennyire lesznek elfáradva a csütörtöki kupameccs után.
Az Internél továbbra is sok a hiányzó a védelemben és a csatársorban, ezért könnyen elképzelhető, hogy a fekete-kékek ismét a 4-5-1-es formációban futnak ki a gyepre. Ez felállás az Atalanta elleni múlt heti mérkőzésen bevált.
SERIE A
A TABELLA 1. | Internazionale | 32 | 21 | 9 | 2 | 59-21 | +38 | 72 |
2. | Roma | 32 | 20 | 8 | 4 | 58-32 | +26 | 68 |
3. | Juventus | 31 | 16 | 10 | 5 | 53-28 | +25 | 58 |
4. | Fiorentina | 32 | 16 | 8 | 8 | 47-32 | +15 | 56 |
5. | Milan | 32 | 14 | 10 | 8 | 48-28 | +20 | 52 |
6. | Sampdoria | 32 | 15 | 7 | 10 | 46-37 | +9 | 52 |
7. | Udinese | 32 | 14 | 9 | 9 | 43-40 | +3 | 51 |
8. | Genoa | 32 | 11 | 9 | 12 | 40-46 | -6 | 42 |
9. | Atalanta | 32 | 10 | 11 | 11 | 46-46 | 0 | 41 |
10. | Napoli | 32 | 11 | 7 | 14 | 41-47 | -6 | 40 |
11. | Lazio | 32 | 9 | 12 | 11 | 39-41 | -2 | 39 |
12. | Palermo | 32 | 10 | 9 | 13 | 42-51 | -9 | 39 |
13. | Siena | 32 | 8 | 13 | 11 | 34-39 | -5 | 37 |
14. | Torino | 32 | 6 | 16 | 10 | 32-39 | -7 | 34 |
15. | Catania | 32 | 7 | 11 | 14 | 28-38 | -10 | 32 |
16. | Parma | 31 | 6 | 12 | 13 | 37-49 | -12 | 30 |
17. | Livorno | 32 | 6 | 11 | 15 | 29-47 | -18 | 29 |
18. | Empoli | 32 | 7 | 8 | 17 | 25-45 | -20 | 29 |
19. | Cagliari | 32 | 7 | 8 | 17 | 29-50 | -21 | 29 |
20. | Reggina | 32 | 5 | 12 | 15 | 27-47 | -20 | 27 |