Marco Ballotta, a Lazio 44 éves kapusa bejelentette, hogy nem vonul vissza az idény végén és még egy évet elvállal.
Ballotta a legidősebb játékos, aki valaha szerepelt a Serie A-ban, valamint a Bajnokok Ligájában.„Még egy évet játszani fogok. Nagyon jól érzem magam és nem gondolok a visszavonulásra” – jelentette ki a veterán játékos.„Tíz éve abba kellett volna hagynom, de nem tettem. Most pedig boldog vagyok, hogy ez jó döntésnek bizonyult. Minden évben azt mondom, ez lesz az utolsó, de aztán mindig visszatérek a gólvonalra” – mondta Ballotta, aki Angelo Peruzzi visszavonulása után lett a Lazio elsőszámú kapusa.A római klub régóta le szeretné igazolni Juan Pablo Carrizót, a River Plate hálóőrét, de erre eddig különböző okok miatt nem került sor. Balotta mindenestre elmondta, hogy nem jelentene problémát, ha az argentin kapus mögött csak tartalék lenne.