A Juventus megszenvedett a sikerért, s szökni próbál a Serie B-ben

Vágólapra másolva!
2007.03.13. 19:11
Az olasz másodosztályban hétközi fordulót rendeztek, s az elsőségért harcoló két csapat közül a Juventus kínkeserves sikert harcolt ki a Treviso ellen, míg a Napoli csak egy sovány döntetlenre volt képes a Vicenzával szemben. A zebráknál Del Piero gyorsan elvégzett szabadrúgása után a fiatal Palladino talált be.
Del Piero tekintetéből senki sem sejthette mire készül a 71. percben a sztár
Del Piero tekintetéből senki sem sejthette mire készül a 71. percben a sztár
Del Piero tekintetéből senki sem sejthette mire készül a 71. percben a sztár
Del Piero tekintetéből senki sem sejthette mire készül a 71. percben a sztár
A Juventus a múlt héten elszenvedte szezonbeli második vereségét a Brescia otthonában, s most a Treviso ellen feledtethette ezt szurkolóival hazai környezetben.

Az első félidőben a meglehetősen küzdelmes játék során nem sok helyzet adódott, egyedül Nedved szabadrúgásból megeresztett bombájánál kellett résen lennie Avramov kapusnak.

Ettől eltekintve azonban a Juve lassú játékával nem tudott kifogni a rendkívüli módon behúzódó Treviso védelmén, amely abban bízott, hogy Beghetto egy-két kontrából képes eljutni az „Öreg Hölgy” kapujáig.

A második félidőben ritmust váltottak a bianconerik, Deschamps edző beküldte a fiatal bolgár Bozsinovot, aki Del Pieróval többször megkeserítette a Treviso védőinek életét. Az 58. percben közel álltak a hazaiak a gólhoz, de a két csatár éppen egymást akadályozta.

A 71. percben aztán váratlanul megtört a jég, méghozzá Alessandro Del Piero ravaszságának köszönhetően.

A csapatkapitány hirtelen elvégzett szabadrúgása az egész Treviso-védelmet váratlanul érte, Palladinót viszont nem, s a Juve fiatal csatára a hálóba vágta a labdát a tehetetlen trevisói hálóőr mellett.

Ezzel a Juventus három pontos előnyre tett szert a másodosztályú bajnokság tabelláján, amihez a Napoli hazai döntetlenje is kellett. 27 forduló után kilenc pontos levonásuk ellenére vezetnek a torinóiak , egyedül a nápolyiak lehetnek még képesek a megelőzésükre.

OLASZ MÁSODOSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG (SERIE B)

27. FORDULÓ
Bari-Cesena 0-2 (Pellicori 12., Waigo 87.)
Frosinone-Pecara 0-0
Genoa-Brescia 3-0 (Gasparetto 59., Greco 62., De Rosa 87.)
Juventus-Treviso 1-0 (Palladino 71.)
Mantova-Spezia 0-0
Modena-Bologna 1-1 (Longo 81., ill. Danilevicius 47.)
Napoli-Vicenza 0-0
Triestina-Arezzo 2-0 (Allegretti 32., Piovaccari 90.)
Verona-Piacenza 3-1 (Iunco 33., 48., Cutolo 90. –11-esből, ill. Lazzari 85.)
Rimini-Lecce kedd este 21.00
Az állás
1., Juventus 27 18 7 2 51 18 52
2., Napoli 27 12 13 2 32 18 49
3., Genoa 27 13 7 7 40 31 46
4., Bologna 27 13 6 8 32 23 45
5., Piacenza 27 13 5 9 31 31 44
6., Mantova 27 10 13 4 30 18 43
7., Rimini 26 10 10 6 37 25 40
8., Cesena 28 10 8 10 38 41 38
9., Triestina 27 9 10 8 24 25 36
10., Brescia 27 9 9 9 29 32 36
11., Albinoleffe 26 7 14 5 28 25 35
12., Frosinone 27 8 10 9 26 33 34
13., Vicenza 27 8 9 10 30 26 33
14., Treviso 27 8 9 10 31 30 33
15., Bari 27 7 9 11 22 27 30
16., Spezia 28 6 12 10 29 36 30
17., Lecce 26 8 5 13 34 39 29
18., Verona 27 7 7 13 16 26 28
19., Modena 27 6 8 13 19 28 26
20., Crotone 26 5 10 11 21 36 25
21., Pescara 27 4 9 14 23 46 20
22., Arezzo 27 4 12 11 20 29 18
A Juventustól 9 pont levonva.
Az Arezzótól 6 pont levonva.
A Triestinától 1 pont levonva.
A Pescarától 1 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik