
Reuters

Reuters
Az Inter Cesenában semleges pályán lépett porondra a Catania ellen, zártkapus mérkőzésen. A hangulattalan első félidő sluszpoénja Samuel fejesgólja volt.
A második játékrész már sokkal látványosabb játékot, és gólzáport hozott. Solari kezdte el a gólparádét, a félidő negyedik percében sült el a bal lába. Az 57. percben Grosso baloldali beadása akadt be a Catania kapujába, Pantanelli mozdulatlanul szemlélte a lövést.
Nem sokra rá, a nagy formában lévő csatár, Spinesi használta ki Córdoba hibáját, s szépített, de Ibrahimovics Solari passzából már 4-1-es vezetéshez juttatta a milánóiakat.
Mascara aztán újra közelebb hozta a szicíliakat az utolsó negyedóra kezdetén, de Cruz ragaszkodott a háromgólos különbséghez, így 5-2 lett a vége.
A Roma sem tudta döntésre vinni a dolgot a Reggina ellen, de a második félidő elején Totti szabadrúgása után Tavano lőtt a hálóba. A győzelmet Mexes biztosította be fejesből. Ez volt a védő szezonbeli negyedik találata. Öt perccel a meccs vége előtt tizenegyest hibázott Francesco Totti, de Panucci összehozta a háromgólos győzelmet a Romának is a hosszabbításban.
A Fiorentinában végre összeállt a Mutu-Toni csatárkettős, meg is lett az eredménye, a negyedik helyezett Empoli két vállra fektetése sem okozott gondot a liláknak.
Cagliariban hamar hátra dőlhetett Delio Rossi mester, tanítványai alig több, mint fél óra után kétgólos előnyt harcoltak ki, s a továbbiakban meg is tudták őrizni a szardíniaiak ellen. Ezzel BL-helyen tanyázik a római klub.
Udinében Budan szerzett vezetést a Parmának, majd a hazaiak befejezőcsatára Di Natale fordított. A Parma nem hagyta annyiban a dolgot, s Parravicini egyenlített, majd Obodo meccsvégi góljára is volt válasza a vendégeknek, Giuseppe Rossi volt eredményes tizenegyesből.
A Messinában nem játszott Bognár Zsolt, hiszen egyelőre a keretbe sem nevezték, ennek ellenére sikerült kihúzniuk kapott gól nélkül a hazai meccsüket a dél-olaszoknak, és Alvarez a meccs végén a győzelmet is megszerezte nekik.
Továbbra is zuhanófélben a Livorno, most a tökutolsó Ascoli rabolt el két pontot a közép-olasz gárda otthonából. A 26 gólos, gólzáporos fordulóban ez volt az egyetlen góltalan mérkőzés.
OLASZ ÉLVONALBELI BAJNOKSÁG
25. FORDULÓ- Cagliari–Lazio 0-2 (Cribari 21., Rocchi 34.)
- Catania–Inter 2-5 (Spinesi 65., Corona 74., ill. Samuel 45, Solari 49., Grosso 57., Ibrahimovics 77., Cruz 76.)
- Fiorentina–Empoli 2-0 (Mutu 27., Toni 75.)
- Livorno–Ascoli 0-0
- Messina–Siena 1-0 (Alvarez 92.)
- Roma–Reggina 3-0 (Tavano 55., Mexes 65., Panucci 90.)
- Udinese–Parma 3-3 (Di Natale 41., 64., Obodo 84., ill. Budan 8., Parravicini 78., G. Rossi 86. –11-esből)
- Milan-Sampdoria vasárnap este
SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK- Chievo–Torino 3-0 (Bogdani 2., 45., ill. Brighi 47.)
- Atalanta–Palermo 1-1 (Zampagna 13., ill. Diana 58.)
Az állás 1. Internazionale | 24 | 21 | 3 | - | 54-19 | +35 | 66 |
2. Roma | 24 | 16 | 4 | 4 | 49-18 | +31 | 52 |
3. Palermo | 25 | 13 | 5 | 7 | 41-30 | +11 | 44 |
4. Lazio | 24 | 11 | 7 | 6 | 37-18 | +19 | 37 |
5. Empoli | 24 | 9 | 8 | 7 | 21-21 | 0 | 35 |
6. Milan | 23 | 11 | 8 | 4 | 32-21 | +11 | 33 |
7. Fiorentina | 24 | 14 | 4 | 6 | 38-21 | +17 | 31 |
8. Atalanta | 24 | 7 | 10 | 7 | 38-34 | +4 | 31 |
9. Udinese | 24 | 8 | 7 | 9 | 28-32 | -4 | 31 |
10. Catania | 25 | 8 | 7 | 10 | 33-45 | -12 | 31 |
11. Sampdoria | 23 | 8 | 6 | 9 | 31-30 | +1 | 30 |
12. Livorno | 24 | 6 | 9 | 9 | 24-35 | -11 | 27 |
13. Siena | 24 | 5 | 11 | 8 | 23-29 | -6 | 25 |
14. Cagliari | 24 | 4 | 11 | 9 | 18-28 | -10 | 23 |
15. Chievo | 24 | 5 | 7 | 12 | 25-33 | -8 | 22 |
16. Torino | 24 | 5 | 7 | 12 | 18-34 | -16 | 22 |
17. Reggina | 24 | 8 | 7 | 9 | 29-33 | -4 | 20 |
18. Messina | 24 | 4 | 8 | 12 | 24-39 | -15 | 20 |
19. Parma | 24 | 3 | 7 | 14 | 20-43 | -23 | 16 |
20. Ascoli | 24 | 2 | 8 | 14 | 18-38 | -20 | 14 |