David Trezeguet: Maradnom kellett!

2006.09.15. 12:37
Címkék
A Juventus vezetői semmi pénzért nem engedtek el – mondta David Trezeguet a Reuters hírügynökségnek arra a kérdésre, hogy miért nem hagyta ott a másodosztályba kiesett Juventust. A csatár a világbajnoki döntő óta először nyilatkozott.
Trezeguet számára negatív élmény volt a világbajnokság
Reuters
Trezeguet számára negatív élmény volt a világbajnokság
Trezeguet számára negatív élmény volt a világbajnokság
Reuters
Trezeguet számára negatív élmény volt a világbajnokság
A számára balul sikerült világbajnokság után először állt az újságírók rendelkezésére David Trezeguet, a Juventus labdarúgója.

A francia támadó szinte az egész átigazolási szezonban „sláger” volt, ám nem váltott klubot, maradt a másodosztályba száműzött Juventusnál.

„Hogy miért maradtam? Azért mert maradnom kellett! – mondta Trezeguet. – Didier Deschamps, a csapat új edzője már az első pillanatban világossá tette számomra, hogy nem engednek el sehova.”

„Nem tagadom, ez egy nagyon nehéz időszak volt számomra és a csapattársaimnak. Nehéz volt elfogadni, hogy eddig a Bajnokok Ligája-győzelemért küzdöttünk, most pedig az olasz másodosztályú bajnoki címért…”

„A világbajnokság után azért „bújtam” el, mert a németországi torna egy negatív élmény volt számomra. Csak epizódszerepet kaptam, valamint a döntőben elhibázott büntető a mai napig nagyon bánt. Valószínűleg ez volt az utolsó világbajnokságom.”

Trezeguet – aki lágyéksérülése miatt kihagyta az első két Eb-selejtezőt – hozzátette, hogy még azon is gondolkodott: a világbajnokság után lemondja a válogatottságot.
Legfrissebb hírek

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
25 perce

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
25 perce

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
28 perce

Lőrincz Tamás: A szövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
36 perce

Nyílt vízi úszás: Eb-érmekért úsznak a fiatalok a Velencei-tavon

Utánpótlássport
59 perce

Ferran Torres sapkája a Fehér Ház figyelmét is felkeltette

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szalai József bizakodva készül a héten: a Panathinaikosz is legyőzhető

Európa-konferencialiga
1 órája

Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

Egyéb egyéni
1 órája