Pierluigi Collina is csalt?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2006.07.24. 01:46
Címkék
Vasárnap is egész nap ülésezett az Olasz Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága, amelynek meg kell hoznia a végleges ítéleteket az úgynevezett bundaügyben. A tárgyalás során ezúttal a Juventus, valamint a klub megbukott vezetőinek, Luciano Mogginak és Antonio Giraudónak az ügyvédei kerültek a középpontba, s igen kemény támadásokat indítottak a szövetség ellen.
Luciano Moggi túl sokat telefonált
Luciano Moggi túl sokat telefonált
Luciano Moggi túl sokat telefonált
Luciano Moggi túl sokat telefonált
„Tagadhatatlan, hogy a Juventusnak a vádlottak padján a helye, hiszen két vezető tisztviselője, Moggi és Giraudo urak egyetértésben és közösen követtek el bizonyos cselekményeket, amelyek ellentétesek a sporttörvényben is meghatározott tisztességes magatartással. Ugyanakkor a lehallgatott telefonbeszélgetésekből egyértelműen kiderül, hogy Moggi például gyakran nem Juve-igazgatóként, hanem a saját kontójára cselekedett – jelentette ki Cesare Zaccone, a Juventus egyik ügyvédje. – Ezért sem értem, hogy miért kell a Juventust hat különböző módon megbüntetni. Négy tételt ismerünk: a két bajnoki cím elvétele, a másodosztályba sorolás és a pontlevonás, de van két rejtett büntetés is. A klub nem indulhat a nemzetközi kupákban, és elveszíti a legjobb játékosait. Ha másodfokon megerősítik az elsőfokú ítéletet, kénytelenek leszünk polgári bírósághoz folyamodni.”

Kemény szavakat használt Luigi Chiappero, a Juve egykori ügyvezetőjének, Antonio Giraudónak az ügyvédje is: „Nem értem, hogy miért kellett elvenni a Juventustól a 2006-os bajnoki címet, amikor minden lehallgatás a 2004–05-ös idény során történt. A büntetéseknek arra a szezonra kell vonatkozniuk, amelyekben a szabálysértések történtek. Arról nem is beszélve, hogy az ítéletben van egy logikai bukfenc: a játékvezető-küldő bizottság társelnökeinek a befolyásolása, a velük kiépített túl szoros kapcsolat nem jelenti a játékvezetők befolyásolását is, erre utal, hogy a bírók többségét felmentették. Az elsőfokú bíróság összes határozatát meg kell semmisíteni.”

A Libero című olasz napilap szerint az egész pert újra kell kezdeni, az Európai Bíróság egyik jogelve alapján ugyanis egy sportszövetség fegyelmi bizottsága nem lehet tekintettel a klubok anyagi érdekeire, erre csak egy polgári bíróság alkalmas. Ezt megerősítette Jean-Louis Dupont ügyvéd is, aki a híres Bosman-perben volt a belga labdarúgó védője.

A másodfokú perben a meghallgatások sora hétfőn délután zárul le, az ítélet hétfő estére vagy kedd késő délutánra születhet meg. A bajnoki rajt szinte bizonyosan szeptemberre tolódik, hiszen augusztusban le kell folytatni a második bundapert a Reggina, az Arezzo és más klubok, illetve személyek ellen, amelyben vasárnap esti hírek szerint még Pierluigi Collina, az egykori „bírófejedelem” is érintett lehet.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
16 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
21 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
23 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
23 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
27 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
53 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
57 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája