Juventus: Thurammal indulhat a sztárok exodusa

2006.07.17. 12:06
Címkék
Lilian Thuram, a Juventus labdarúgócsapatának francia védője (képünkön) kijelentette: nem áll szándékában a B-ligában futballozni, és örülne annak, ha az FC Barcelona leigazolná.

DRÁGULÓ JUVE-RÉSZVÉNYEK

A Juventus részvényeinek ára a hétfői kereskedési nap reggelén 1,4 százalékkal, 1 euró 48 centre emelkedett – írja tőzsdei jelentésében a Reuters. Mindez az után történt, hogy pénteken az Olasz Labdarúgó-szövetség kizárta a torinói klubot a Serie A-ból, és a B-ligába száműzte.
A 34 éves világbajnok játékos öt éve szerepel a Juventusnál, most azonban elhagyná a Delle Alpi-stadiont.

Mint ismeretes, az Olasz Labdarúgó-szövetség bírósága a bundabotrány után ítéletében a Serie B-be száműzte a Juventust, amely mínusz 30 ponttal kezdheti el a 2006–2007-es szezont.

"Igen kevés lehetőséget látok arra, hogy a következő idényben a Serie B-ben futballozzak – jelentette ki Thuram. – Még nem sokat beszéltem a klubbal, de még reménykedem abban, hogy mégis sikerül az A-ligában folytatnunk."

Az utóbbi két bajnoki címétől megfosztott Juventus fellebbezett a döntés ellen, de nem túl valószínű, hogy egy ilyen verdikt után ellentétes döntés születne másodfokon.

Thuram a Barcelonával kapcsolatos terveiről így nyilatkozott:

"Majd meglátjuk. Ami azt illeti, a Barcelona remek úticél lenne."
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
1 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
1 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
1 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2 órája