Vesztegetési botrány: az aranyérem mögé bújt a védelem

2006.07.11. 14:56
Címkék
Úgy tűnik, hogy a vasárnap megszerzett világbajnoki aranyérem mögé kívánnak bújni a vesztegetési botrányban vétkesnek tartott olasz futballklubok, s a berlini diadal miatt enyhe büntetés kiszabását követelik. Az érintett csapatok mindenáron el akarják kerülni a kizárást, s ezért most „kampányba” kezdtek.
Silvio Berlusconi mindent megtesz az AC Milan megmentéséért
Silvio Berlusconi mindent megtesz az AC Milan megmentéséért
Silvio Berlusconi mindent megtesz az AC Milan megmentéséért
Silvio Berlusconi mindent megtesz az AC Milan megmentéséért


Sőt, most már politikai vonalon is puhítják az ítélethirdetésben érintett jogi személyeket.

„Tegyük azt, amit az ókori Rómában. Élvezzenek kiváltságot azok, akik növelik a presztízsünket. Bánjunk velünk különlegesen, hiszen többet érnek, mint az átlagemberek. A döntésnél figyelembe kell venni a berlini győzelmet” – jelentette ki Clemente Mastella igazságügy miniszter.

Az egykori kormányfő Slvio Berlusconi szerint a szurkolók bűnhődnének a leginkább, ha csapatát, az AC Milant, valamint a Juventust, a Fiorentinát és a Lazio száműznék az élvonalból.

„Nem büntethetjük meg a drukkereket! A vétkes személyeket természetesen el kell tiltani, de a klubokat nem szabad megbüntetni” – jelentette ki a milánói klubtulajdonos.

Piero Fassino, a Baloldali Demokraták vezetője hasonló szellemben beszélt az ügyről.

„A tervezett büntetések enyhítéséért esedezem. Szurkolók nagyon félek attól, hogy kizárások lesznek” – szögezte le a politikus, a koalíciós erők egyik kiemelkedő személyisége.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség ügyvivő vezetője, Guido Rossi az elmúlt napokban többször hangsúlyozta, a vb-siker nem mentesíti a klubokat a büntetés alól. Azt viszont elgondolkodtató, hogy már több alkalommal módosult az ítélethirdetés időpontja. A legfrissebb hírek szerint a hétvégére derül ki, mennyiben módosul az olasz élvonal mezőnye.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
3 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
3 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
3 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
4 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
4 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
4 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
5 órája