Tagad a Fiorentina tulajdonosa – "Áldozatok voltunk"

Vágólapra másolva!
2006.07.05. 16:20
Címkék
Ma folytatódott a meghallgatási sorozat az olasz labdarúgást súlyosan érintő vesztegetési botrányban, s a Fiorentina tulajdonosa ismét tagadta a lila-fehér klub vétkességét. Diego Della Valle azt állítja, a firenzeiek egyszer sem próbálták saját javukra befolyásolni a játékvezető-küldést, ellenben áldozatai voltak az akkori folyamatoknak.
Diego Della Valle szerint a Fiorentina csak "áldozati bárány"
Diego Della Valle szerint a Fiorentina csak "áldozati bárány"
Diego Della Valle szerint a Fiorentina csak "áldozati bárány"
Diego Della Valle szerint a Fiorentina csak "áldozati bárány"

A tárgyalási nap kezdetén még remek volt a hangulat a válogatott világbajnoki diadala miatt, erre utalt Cesare Ruperto főbíró „köszöntője” is.

„A múlt éjszaka hatalmas örömben volt részünk, reméljük, ez még folytatódik” – mondta a jogi szakember.

Ezután már a szigorú menetrendet követték az érintettek, így Diego Della Valle vallomása következett. A firenzei klubot 2002 nyarán a negyedosztályban átvevő tulajdonos ismét leszögezte, sohasem követtek el törvénytelenségeket.

„Azt gondoltuk, hogy a játékvezetői tévedések hátterében pszichológiai okok állnak, s nem egy kidolgozott rendszer éri el. Egyértelmű, a Fiorentina áldozata volt ennek a szisztémának” – szögezte le a Fiorentina tulajdonosa.

Hozzátette: a 2004-2005-ös szezonban sem próbálták befolyásolni a bíróküldést, noha erre utal, hogy találkozott Paolo Bergamóval, az Olasz Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának korábbi társelnökével.

„Kifejeztem a kedvezőtlen játékvezetéstől való félelmünket, amire az a válasz érkezett, hogy hibák mindig előfordulnak. A beszélgetés hatására Bergamo úgy döntött, hogy mi is bekerülünk abba a csoportba, amelynek mérkőzéseire a legjobb bírókat küldték. Így akarta elkerülni a további hibákat” – jelentette ki Diego Della Valle.

A firenzei tulajdonost követően a szövetség volt elnökét, Franco Carrarót és a Lazio főnökét, Claudio Lotitót is meghallgatta az ügyészség.

Kedden kemény napja volt az érintetteknek, mert Stefano Palazzi szövetségi ügyész az alábbi büntetéseket kérte: a Juventustól vegyék vissza a 2005-ös bajnoki címet, ne kapja meg a 2006-os bajnoki címet, zárják ki az A-ligából, sorolják a másodosztálynál alacsonyabb (azaz harmadik ligás) bajnokságba, amelyben hatpontos hátrányból rajtoljon.

A Milant sorolják a 2005–2006-os bajnokság utolsó helyére, és a következő másodosztályú idényt hárompontos hátrányból kezdje. A Laziót sorolják a 2005–2006-os bajnokság utolsó helyére, és a következő másodosztályú idényt tizenöt pontos hátrányból kezdje. A Fiorentinát sorolják a 2005–2006-os bajnokság utolsó helyére, és a következő másodosztályú idényt tizenöt pontos hátrányból kezdje.

Luciano Moggi, a Juventus volt általános igazgatója, Antonio Giraudo, a Juventus volt ügyvezető igazgatója, Claudio Lotito, a Lazio elnöke, Diego Della Valle, Andrea Della Valle és Sandro Mencucci, a Fiorentina vezetőségének tagjai, Franco Carraro, a szövetség volt elnöke, Innocenzo Mazzini, a szövetség volt alelnöke, Leandro Meani, a Milan menedzsmentjének tagja, Massimo De Santis nemzetközi játékvezető, Paolo Bergamo és Pierluigi Pairetto, a játékvezetői bizottság volt társelnökei, Tullio Lanese, a játékvezetők szövetségének volt elnöke: zárják ki őket a szövetségből, és öt évig ne tevékenykedhessenek a sport területén, plusz bebizonyított bűncselekményenként (bundameccsenként) fizessenek fejenként ötezer eurót. A többi vádlott közül Adriano Galliani Milan-alelnökre kétéves, Gianluca Paparesta bíróra egyéves, míg a többi játékvezetőre és partjelzőre egytől öt évig terjedő eltiltást kért az ügyész.

Ítélethirdetés a jövő hét elejére várható.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
5 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
5 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
6 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
6 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik