Olaszország: vége az ügyészségi vizsgálatnak a bundabotrányban

2006.06.19. 20:38
Címkék
Lezárta a nyomozást Francesco Saverio Borelli, az olaszországi bundabotrányt kivizsgáló ügyész, aki átadta 180 oldalas jelentését a bíróságnak.
Mint ismert, másfél hónapja robbant ki az ügy, amelynek főszereplője Luciano Moggi, a Juventus addigi igazgatója volt, s akit azzal vádoltak, hogy az előző bajnoki idényben manipulálta a játékvezető-küldést, s így a csapat mérkőzéseinek végeredményét.

A kirobbant botrányban az idei bajnok Juventuson kívül érintett volt az ezüstérmes Milan, a bronzérmes Internazionale, a negyedik Fiorentina és a hatodik Lazio, illetve jónéhány játékos és játékvezető is. Az érintett csapatokat akár a bajnokságból is kizárhatják.

Az ügyészi jelentés áttanulmányozása után a bíróság arról dönt majd, hogy kik ellen kell majd bűnvádi eljárást indítani, a mérkőzések végeredményének befolyásolása, hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt.
Legfrissebb hírek

Vívó vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Egyéb egyéni
1 perce

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
23 perce

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
28 perce

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
52 perce

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
1 órája

A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves

Egyéb egyéni
1 órája

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
9 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
9 órája