Olaszország: Zaccheroni szívesen lenne a Juve edzője

Vágólapra másolva!
2006.06.04. 12:44
Címkék
Alberto Zaccheroni, a korábban a Milant és az Intert is vezetőedzőként irányító szakember bejelentette, hogy akkor is szívesen lenne a Juventus mestere, ha a torinóiakat az olasz futballbotrány miatt visszasorolják a másodosztályba.
A tréner a Tuttosport napilapnak elmondta, hogy ha úgymond "egyenesbe jött" a gárda, készen áll arra, hogy átvegye az edzői posztot.

"Ha a vezetőségnek kész terve lesz a folytatásról, szívesen lennék a klub edzője" - jelentette ki Zaccheroni. "Újra kell kezdeni mindent, és szilárd erkölcsi alapokat kell lefektetni a pályán belül és kívül is."

"Zac" nem az első, aki bejelentkezett Torinóba: korábban Didier Deschamps, a Zebrák egykori játékosa is jelezte, hogy elvállalná a Juventus irányítását.

A futballbotrányban első számú érintettként kezelt torinóiaknál azután vált kérdésessé a vezetőedző személye, hogy Fabio Capello nem hivatalosan nem vállalta el a munkát abban az esetben, ha büntetésként a másodosztályba sorolják vissza a gárdát.
Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
1 perce

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
9 perce

A Real Madrid már megegyezett Xabi Alonsóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
24 perce

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
43 perce

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
53 perce

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
1 órája

Mihalik András: Szeretnénk meglepetést szerezni

Jégkorong
1 órája

Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik