Serie A: otthon veszített pontokat a Milan

2006.01.28. 22:54
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság huszonkettedik fordulójában a szombat esti mérkőzésen a Sampdoria alaposan megtréfálta vendéglátóját, az AC Milan együttesét.
A piros-fekete együttes Sevcsenko tizenegyesből szerzett találatával jutott lépés- és gólelőnyhöz a tizenharmadik percben, de a vendégek Gasbarroni révén – a találathoz nem kevés köze volt a nagyot hibázó brazil légiósnak, a Milan kapusának, Didának - még az első játékrészben egyenlíteni tudtak.

Mivel az eredmény a második félidőben már nem változott, így a vendég Sampdoria egy ponttal gazdagabban távozott Milánóból, mint ahogy oda megérkezett.

Újabb váratlan és kellemetlen pontvesztésének köszönhetően a Milan szinte már-már kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyfutásból: amennyiben a listavezető, címvédő Juventus behúzza a fordulóban az Ascoli elleni hazai mérkőzés három bajnoki pontját – és miért ne tennének így -, úgy tizenkét pontos előnyre tesznek szert a Milan előtt.
SERIE A, HUSZONKETTEDIK FORDULÓ:
AC Milan Sampdoria 1-1 (1-1)
Sevcsenko 13., 11-esből Gasbarroni 36.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Világok harca: a Bartali–Coppi rivalizálás

Képes Sport
1 perce

Videó: senki nem kérdezett Borbély Balázstól, hamar véget ért a Twente utáni sajtótákékoztatója

Európa-liga
8 perce

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
38 perce

Szalai Fanni a Hungaroringen tudta meg, hogy Red Bull-sportoló lett

Egyéb egyéni
40 perce

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
43 perce

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
1 órája

Elhunyt Paddy McNally, az F1 mai arcának egyik megformálója

F1
1 órája

FIDE: Budapest új korszakot nyit a sakkban

Egyéb egyéni
1 órája