Keane-t a Juventus is vinné

Vágólapra másolva!
2005.11.21. 10:08
Címkék
Bár továbbra sincs klubja a Manchester Unitedtől pénteken elküldött középpályásnak, az ír futballista menedzsere szerint 8-10 napon belül eldőlhet minden. A legújabb hírek szerint a Juventus lehet Keane következő, s pályafutásának talán utolsó állomása.
Roy Keane sorsa 8-10 napon belül eldőlhet
Roy Keane sorsa 8-10 napon belül eldőlhet
Roy Keane sorsa 8-10 napon belül eldőlhet
Roy Keane sorsa 8-10 napon belül eldőlhet
Bár még csak pénteken küldték el Roy Keane-t a Manchester United futballcsapatától, szinte nincs olyan angol klub, amellyel ne hozták volna már hírbe a középpályást.

Az ír futballista neve az elmúlt időben felmerült a Bolton, a Newcastle, a West Bromwich, a Manchester City, az Aston Villa, az Everton és a Middlesbrogh együttesénél is, de korábban az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy a skót Celticnél folytatja pályafutását.

A skót lehetőség végül nem realizálódott Keane számára, ugyanis a glasgowiak bejelentették, hogy nem szerződtetik őt, mivel nem tudják teljesíteni az anyagi követeléseit.

A legújabb hírek szerint Keane akár Nagy-Britannián túlra szerződhet, ugyanis Olaszországból is érdeklődnek iránta. Az első hírek szerint a korábban szebb napokat is megélt AS Roma vinné, de felmerült egy olyan csapat neve is, amely sokkal jobban szerepel idén a fővárosiaknál: a Juventusé.

Michael Kennedy, a játékos menedzsere egy interjúban elmondta, hogy ugyan még nincs szerződés ügyfele és a torinói sztárklub között, de folynak a tárgyalások és a következő 8-10 napban minden el fog dőlni.

Ha létrejönne az egyezség, akkor Roy Keane együtt játszhatna korábbi nagy arsenalos ellenfelével, a francia Patrick Vieirával, akivel a két csapat meccsein számos összetűzése volt. A Juventusnak egyébként Vieira mellett van egy másik kiváló védekező középpályása a brazil Emerson személyében, így az ír fenegyereknek nagyon fel kellene kötnie azt a bizonyos alsóneműt, ha be akar kerülni a kezdőbe…

A torinói klubnál azonban egyelőre cáfolják, hogy felmerült volna a transzfer lehetősége. A Juventusnál a klub szóvivője mindössze annyi kommentárt fűzött a hírhez, hogy csapatuk jelenleg így is nagyon erős, keretük komplett. Nincs szükségük új igazolásra, így Keane után sem érdeklődtek.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
1 órája

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
1 órája

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
2 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
2 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik