Ökölvívás: Szó szerint sokkot kaptam - Erdei Zsolt

Vágólapra másolva!
2012.09.04. 22:43
Címkék
Bordatörést szenvedett Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok, akinek így veszélybe került a malawi Isaac Chilemba ellen szeptember 29-ére kiírt egyesült államokbeli mérkőzése – erősítette meg a Nemzeti Sport értesülését a bokszoló menedzsmentje.

A profik között veretlen 38 éves magyar bokszolót menedzsmentjének kedd esti közleménye szerint az Állami Egészségügyi Központ – Honvédkórház sürgősségi osztályán kivizsgálták, és bordatörést állapítottak meg.

„Mit mondhatnék ebben a szituációban...? Szó szerint sokkot kaptam. Iszonyatosan jól ment a délelőtti állóképességi edzés, és nagy lendülettel készültem a délutáni sparringolásra is, ahol megtörtént a baj – idézte a közlemény Erdeit, aki eddigi 33 profi meccsét mind győztesen vívta meg, és a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét 2004 és 2009 között több mint öt éven át birtokolta. – El sem hiszem, ami történt, feldolgozni sem tudom jelenleg... Nem akarok elhamarkodottan nyilatkozni és dönteni, aludnom kell erre egyet. Konzultálunk az orvosokkal és a promóterrel, menedzserekkel, amint tudok konkrétumokkal szolgálni, sajtótájékoztatót tartunk.”

Erdeinek egy ütéstől tört el a bordája. A magyar ökölvívónak a tavaly december 31-i mérkőzését ugyancsak sérülés miatt le kellett mondania.

 

Legfrissebb hírek

F1, Abu-dzabi Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
2 perce

Imre Bence 2026 nyarától a Veszprém kézilabdázója – hivatalos

Kézilabda
9 perce

„Azonnali beavatkozásra nincs szükség” – veszprémi közlemény a sérült kézilabdázóról

Kézilabda
34 perce

NS-képeslap: kézilabdás legenda nevét viseli a hévízi csarnok

Egyéb egyéni
49 perce

Thomas Müller: Levadászom Lionel Messit!

Minden más foci
57 perce

NHL: az Anaheim óriási csata végén lezárta a Washington győzelmi sorozatát

Amerikai sportok
1 órája

Zárt védelem, nyitott kérdés: mit lép a Puskás Akadémia a Nagyerdőben?

Labdarúgó NB I
1 órája

Tomanóczy Tibor: A szülő az utánpótlásedző legnagyobb ellensége

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik