MTI
K. B.
2023.03.30 14:01 Frissítve: 2023.03.31 08:45

A NOB nyíltan megzsarolta a Nemzetközi Ökölvívó-szövetséget

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szóvivője, Mark Adams leszögezte, következményei lesznek annak, ha pert indít ellene a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA).

Mark Adams NOB-szóvívő elmondta, nem az ökölvívással van problémája a NOB-nak, hanem a felfüggesztett IBA-vel (Fotó: Getty Images)

 

A NOB figyelmeztetése azt követően hangzott el – emlékeztetett az insidethegames.biz portál –, hogy az IBA jogi lépésekkel fenyegette meg az ötkarikás szervezetet, amiért bíróit beleegyezése nélkül kérte fel arra, hogy részt vegyenek a jövő évi párizsi olimpián, amelyről az IBA-t kizárták.

Az orosz Umar Kremljov által vezetett, s a NOB-bal hosszú ideje feszült viszonyban álló szövetség hétfőn nyílt levelet tett közzé a honlapján Thomas Bachnak, a NOB elnökének, illetve a szervezet végrehajtó bizottságának címezve, amelyben aggodalmának adott hangot „a NOB működését illetően a pártatlanság és átláthatóság tekintetében”.

Az IBA legfőbb problémája az, hogy a NOB úgy kereste meg az IBA bíróit és technikai személyzetének tagjait, hogy arról nem egyeztetett előzetesen vele, márpedig ezzel Kremljovék szerint megsértette a két fél között 2019-ben kötött, adatközlésről szóló megállapodást, illetve az adatkezelésre vonatkozó úgynevezett GDPR-szabályt.

„Az IBA ezért fenntartja a jogát arra, hogy egy illetékes bíróság előtt a NOB-bal szemben jogorvoslatot kérjen, egyúttal kártérítést a megállapodás megsértése, a szellemi tulajdona jogtalan használata, a GDPR megsértése, illetve a NOB által elkövetett egyéb jogsértések miatt” – állt a közleményben.

A NOB viszontválaszában – amelyet Mark Adams szóvivő ismertetett – lényegében nyíltan megzsarolta az IBA-t. Leszögezte: meglesznek a következményei annak, ha az IBA „valóban jogi lépéseket tesz, ami azt mutatná, hogy nem érdekli a tisztességes verseny és a tisztességes kvalifikáció az olimpiai játékokra”.

„A 2024-es párizsi olimpia bokszkvalifikációs folyamatáért a NOB a felelős. Hogy világos legyen, a NOB-nak nincs problémája magával a bokszsporttal, sem az ökölvívókkal, de vannak problémák ezzel a felfüggesztett szövetséggel” – idézte a portál a szóvivő szavait.

Az IBA-t – korábbi nevén AIBA-t – 2019-ben függesztette fel a NOB, ezért a sportág tokiói olimpiai küzdelmei, valamint a játékokat megelőző kvalifikációs sorozat is a NOB égisze alatt zajlott az IBA teljes kizárásával. A helyzet Párizs esetében sem változott, tavaly júniusban a NOB bejelentette, hogy nem vonja vissza a szövetség felfüggesztését. A 2028-as olimpia előzetes programjában pedig már nem is szerepel az ökölvívás.

(MTI)

2023.02.26 22:10:22

Ökölvívás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Kremljovról gyorsan kiderült, hogy a vezetési módszerei finoman fogalmazva sem kompatibilisek a nagyvilágban elfogadottakkal, és a bunyó a NOB-nál továbbra is bűzös problémahalmaz maradt.

2023.01.14 22:31:35

Ökölvívás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. „Egyedül benned bízunk, Csaba, csinálj valamit!”

2022.09.17 11:46:53

Ökölvívás nemzetisport.hu

Négy szervezet vb-címe a tét a magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett meccsen.

2022.04.21 21:40:37

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Muhammad Alihoz és „névrokonához”, Mike Tysonhoz hasonló kaliberű, hatású egyénisége a nehézsúlynak.