EJ, ökölvívás: Kovács Richárd egy győzelemre az éremtől és Párizstól

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.06.25. 19:16
null
Kovács Richárd negyeddöntőbe jutott (Fotó: Kovács Péter, archív)
Miután a +92 kilós újpesti Felföldi László délután kikapott a szlovén Jure Simunovictól, az Eb-bronzérmes Kovács Richárd (NYVSC, 63.5 kg) az örmény Narek Hovhanniszjan ellen már a nyolcaddöntőben bokszolt, és ebben a súlycsoportban négy olimpiai kvótát osztanak. Nos, az egyik akár Kovácsé is lehet!

 

Kovács Richárd az első két menet ellentmondást nem tűrő bunyójával olyan előnyt épített ki, amellyel aztán győzni is tudott örmény riválisa ellen. Szerdán Párizsért és az éremért következhet a szerb-orosz Alekszej Szendrik!

És az is eldőlt, hogy a 75 kilóban erőnyerő Nagy Tímea a francia Davina-Myrha Michel ellen kezd a keddi nyolcaddöntőben, előtte azonban hétfőn magyar nagyüzem lesz a Nowy Targ-i ringben. A 16 között szorítóba lép az 51 kilós Bernáth Attila az azeri Masud Yusifzada ellen, bemutatkozik a 92 kilós Kiss Levente a lengyel Mateusz Bereznickivel, a nőknél az 54 kilós Lakotár Hanna a török világbajnokkal, Hatice Akbassal bokszol, míg a 66 kilós Hámori Luca a norvég Madeleine Angelsennel nyolcaddöntőzik.

ÖKÖLVÍVÁS
Férfiak. A 16 közé jutásért.
+92 kg: Simunovic (szlovén)–Felföldi László p. gy. (4:1). Nyolcaddöntő. 63.5 kg: Kovács Richárd–Hovhanniszjan p. gy. (4:1)

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik