Profi ökölvívás: pontozásos sikerrel védte meg címét Abraham

2012.04.01. 06:59
Címkék
Egyhangú pontozásos győzelemmel védte meg első ízben WBO-Europe nagyközépsúlyú címét Arthur Abraham, miután szombaton este legyőzte Piotr Wilczewskit.

A Kielben megrendezett ökölvívógálán Abraham agresszívabb bokszot mutatott be, mint az előző mérkőzésein, azonban ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, a lengyel kihívó nem feltartott kézzel lépett szorítóba, és főként a találkozó első felében voltak felvillanásai.

A 33 éves lengyel bunyóstól a hetedik menetben szabálytalanságért pontot vont le Manuel Maritxalar mérkőzésvezető, majd ezt követően egyre nagyobb fölénybe került Abraham, aki a 11. felvonásban meg is rendítette riválisát.

A kiütés végül elmaradt, így 12 menet után a pontozókra – köztük a magyar Enyedi Zoltánra – maradt a döntés, akik 118–109, 118–109, 119–108 arányban egyhangúan Abrahamot látták jobbnak.

A szombati Sauerland-gála másik címmérkőzésén a vártnál nehezebben, mindössze megosztott pontozással (115–113, 114–113, 113–115) őrizte meg félnehézsúlyú Európa-bajnoki (EBU) címét Eduard Gutknecht, aki ugyan már a nyitó menetben leütötte ellenfelét (ahogy később kiderült, ennek köszönhetően tudott nyerni a címvédő), a francia Tony Averlant, azonban a kihívó a korai padlózás ellenére is nagyon szorossá tudta tenni az összecsapást.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Férfi pólósaink az olaszoktól is kikaptak a világkupa selejtezőjében

Vízilabda
13 perce

Női hoki-vb: szlovák kiütéssel kezdődött a budapesti torna

Jégkorong
15 perce

Piros Zsombor nyerte a madridi challengertornát

Tenisz
1 órája

Két csere hozta össze a győztes gólt, legyőzte a Sassuolót a Genoa

Olasz labdarúgás
1 órája

Jól halad a hétszeres magyar bajnok strandröplabdázó, Stréli Bence felépülése

Röplabda
2 órája

Bondár Anna: Szívünket-lelkünket kitettük a pályára

Tenisz
2 órája

„Barcelona a miénk!” – Yamal odaszúrt a városi riválisnak a derbi után

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kijutott a világbajnokságra a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik