Ökölvívás: Balzsay Károly már Hamburgban, biztató formában

2012.03.21. 14:55
Címkék
Egy hónap múlva világbajnoki címmeccsen lép kötelek közé Balzsay Károly. A magyar profi ökölvívó világbajnok a Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú övét védheti meg klubtársa, a német Dimitri Sartison ellen. A schwerini gálára az Universum Box Promotion magyarja kőkemény lengyelországi alapozással készült, és jelenleg már Hamburgban edz. Németországba kiutazott a családja is, így nem csoda, hogy egyre jobb formában van.

„Ezen a héten befejeződik a felkészülés erőnléti és kondíciós szakasza – mondta az ElberTeam Médiának Balzsay. – Mostantól több szakmai munkát végzek, kevesebb lesz a fizikai terhelés. A következő héten kezdem a kesztyűs edzéseket, amit nagyon jó formában várok. Két tesztfutáson vagyok túl, és elég biztatóak az eredmények.”

„Kareszt remélhetőleg továbbra sem hátráltatja semmilyen sérülés. Úgy érezzük, hogy az április 21-én esedékes összecsapásra százszázalékosan fel tud majd készülni, és a ringben nem lesz kérdés, hogy ki a jobb” – fejtette ki rövid véleményét a címmeccsel kapcsolatban Elbert Gábor, Balzsay menedzsere.

A magyar világbajnok még három és fél hétig lesz Hamburgban, a meccs előtt öt nappal utazik a gála helyszínére, Schwerinbe.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
18 perce

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
48 perce

Sallai Rolandék nem bírtak hazai pályán a Kocaelisporral

Minden más foci
1 órája

Négyjátszmás TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Véget ért a női kézilabda Eb selejtezősorozata, teljes a mezőny

Kézilabda
1 órája

Döntetlent játszott Szlovákiában a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
1 órája

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik