Ökölvívás: a cirkálósúlyú bajnokot halálosan megfenyegették

Vágólapra másolva!
2012.02.23. 10:52
Címkék
Halálos fenyegetést kapott Marco Huck, a WBO cirkálósúlyú világbajnoka. A szerbiai születésű német ökölvívóhoz egy levelet juttattak el ismeretlenek, amelyben megfenyegették és közölték vele: folyamatosan figyelik őt és családját is.

Huck szombaton este, Stuttgartban lép szorítóba Alekszandr Povetkin ellen, s a mérkőzést szervező irodába érkezett a levél a 27 esztendős bunyósnak címezve. Az ismeretlenek által írt passzusban a német ökölvívót és családját is megfenyegették, illetve az idén vásárolt berlini villája sincs biztonságban.

Huck elmondta: nem fél a fenyegetéstől, ám a német bokszolót mindenhová biztonsági emberek kísérik.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
2 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
2 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
3 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
3 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
3 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik