Ökölvívás: Párizsban vesztegelő kubaiak - nehézségek a Bocskai-emlékverseny előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.07. 16:36
Címkék
Három válogatott, köztük a kubai is Párizsban vesztegel jelenleg, így kérdéses, hogy megérkeznek-e a debreceni Bocskai István ökölvívó emlékverseny szerdai rajtjára.

A két világbajnokkal érkező karibi együttes mellett a marokkói és a tunéziai csapat is a párizsi légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkja miatt vesztegel a francia fővárosban.

„A Bocskai István Emlékverseny a világ legerősebb amatőr ökölvívó tornája, éppen ezért katasztrófával érne fel, ha a Párizsig már eljutó kubai válogatott nem tudna Magyarországra utazni– olvasható Csötönyi Sándor elnök nyilatkozata az ökölvívó-szövetség (MÖSZ) keddi közleményében. – Igaz, a mi csapatunk is foghíjas, hiszen a londoni kvótával rendelkező Káté Gyula vállát megoperálták, míg a szintén olimpiai résztvevő Varga Miklós, illetve a londoni szereplésért küzdő Szellő Imre a félprofi WSB-bajnokságbeli elfoglaltsága miatt nem indulhat el. Ettől függetlenül két-három érmet várok a fiúktól, akik közül Bacskai Balázs és Darmos József akár aranyat is szerezhet.″

A szerdától szombatig tartó 56. Bocskaira 22 ország 134 bokszolója nevezett. Az első három napon 14 órakor kezdődnek a küzdelmek, míg a szombati döntőket 16 órától rendezik. A belépés diákoknak 200, a felnőtteknek 500 forint naponta, a négynapos felnőtt bérlet 1200 forintba kerül. A versenyekre a 14 évnél fiatalabbak és a 60 évnél idősebbek ingyen mehetnek be.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
7 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
7 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
7 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
7 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
7 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
8 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik