Ökölvívás: magyar sikerekkel kezdődött a Bocskai-emlékverseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.08. 16:38
Címkék
Mivel a francia légtársaság nem tudta garantálni a Budapestre jutását, a kubai válogatott nem utazott el Magyarországra, így a karibiak nélkül kezdődött meg szerdán az 56. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny, amelynek első két magyar szereplője sikerrel mutatkozott be.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a helyiek kedvence, az 52 kg-ban szereplő Kalucza Norbert kemény meccset vívott a marokkói Abdelali Daraa ellen, s ha nehezen is, de 12–11-es pontozással nyert.

A szintén ebben a kategóriában érdekelt Dobrádi István – id. Balzsay Károly korábbi szövetségi kapitány tanítványa – a török Alkan Özdemirrel mérkőzött, s ugyan az első menet után még egypontos hátrányban volt, a folytatásban riválisa fölé kerekedett, s 16–10-re győzött.

A mezőny – a kubaiak kiválása ellenére is – hagyományosan nagyon erős, többek között az olimpiai és világbajnok Cou Si-minggel (49 kg) felálló kínai, illetve az orosz és az angol válogatott tagjait is láthatják az Oláh Gábor utcai csarnokba kilátogató nézők. A verseny szombatig tart.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
6 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
7 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
7 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
7 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
7 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
8 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik